Illovszky Dominik az elődöntőben búcsúzott 60 méteren a fedett pályás Eb-n

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Apeldoorn
2025.03.08. 19:51
Fotó: Getty Images
A szombat délelőtti 6.58 másodperces egyéni csúcsa után néhány órával Illovszky Dominiknak már a férfi 60 méter elődöntőjében kellett helytállnia az apeldoorni fedett pályás Európa-bajnokságon. 6.65-tel futamában a hetedik helyen ért célba, összesítésben pedig a 14. hely lett az övé; a döntőtől alig négy század választotta el.


Már az esti program legelején visszatért a pályára Illovszky Dominik, azonban a férfi 60 méter első elődöntőben a rajtja sajnos nem sikerült jól, utána pedig már nem tudott visszakapaszkodni a finálét érő pozíciók valamelyikébe. 6.65-tel futamában a hetedik helyen ért célba, összesítésben pedig a 14. hely lett az övé, a döntőtől alig négy század választotta őt el.

„A rajt nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna, mint ha tört volna a futás, utána is görcsösebben mozogtam, szemben az előfutammal. Így most egy kicsit vegyes érzéseim vannak a teljes fedett pályás szezonnal kapcsolatban, mert szerettem volna még a délelőtti 6.58-nál is jobbat futni. Reméljük, hogy a világbajnokságon lesz lehetőség a javításra, de az még kicsit odébb van” – tekintett előre a Honvéd sprintere a két hét múlva sorra kerülő vb-re.

A 23 éves Illovszky a szombat délelőtti előfutamokból 6.58-as egyéni csúccsal, a második legjobb idővel jutott tovább. A mezőny már ekkor hihetetlenül kiegyenlített volt, ami később még elképesztőbben alakult. Az elődöntőben összesítésben másodikként végző holland Elvis Afrifát és a 19. helyezett brit John Otugadét csupán egyetlen tized választotta el egymástól!

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
Tegnap, 15:51

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Népsport: Innen az álomhatáron

Népsport
2026.09.10. 12:04