Takács Boglárka futamgyőztesként, országos csúccsal elődöntős

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Apeldoorn
2025.03.09. 13:02
Takács Boglárka (balra) a női 60 méteres síkfutás előfutama után (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Fantasztikusan sikerült Takács Boglárkának a női 60 méter első köre az apeldoorni fedett pályás Európa-bajnokságon. A 23 éves magyar sprinter életében először futott 7.20 másodpercen belül, amivel megnyerte a futamát és bejutott az elődöntőbe.

A fedett pályás Európa-bajnokság utolsó napján sem maradtunk magyar induló nélkül, Takács Boglárka már a délelőtti programban rajthoz állt a női 60 méter harmadik előfutamában. Addigra már túl voltunk a kontinensviadal eddigi legmeghatóbb és legérzelmesebb pillanatán, Molnár Attila megkapta az aranyérmét a szombati 400 méteren aratott győzelméért.

Nem sokkal ezután érkezett a pályára a leggyorsabb magyar lány, akinek a magabiztos teljesítménye sokat ígér a délutánra is. Pedig nem volt magától értetődő a futamgyőzelme, hiszen riválisai közül a spanyol María Isabel Pérez, a német Alexandra Burghardt és a brit Eze Joy is jobb egyéni csúccsal érkezett Apeldoornba, mint ő. Talán a teljes téli időszakban most sikerült a legjobban a rajtja, a táv felénél már ő állt az élen. Innen már nem engedte ki a kezéből az első helyet, 7.15 másodperces teljesítményével öt századot javított saját magyar rekordján.

„Nagyon összeállt ez most, az év fő versenyén tudtam a legfelszabadultabban versenyezni, már reggel is jókedvűen keltem, a melegítés is jól ment. Nem paráztam rá a rajtra, mert az első körben enélkül is jó esélyeim lettek volna a négybe kerülésre. Az elődöntőben nem kis küzdelem lesz a fináléba jutásért, sűrű a mezőny, nagyon sokan vagyunk rá, akik szeretnénk odaérni. Próbálok egy hasonlóan jó és tűrhető rajtot csinálni, abból egy hasonló felgyorsulást, és még jobban megtartani a végét, amit, ha nem is elengedtem, de mivel elöl voltam, ezért nem pakoltam úgy a lábaim, mint ahogyan lehetett volna” – mondta lapunknak Takács Boglárka szenzációs országos csúcsát követően.

A Honvéd 23 éves versenyzője összesítésben az ötödik helyen jutott be a délután 4-kor kezdődő elődöntőbe. A legjobb időt az olasz Zaynab Dosso érte el, 7.06-tal, mellette a luxemburgi Patrizia van der Weken (7.11), a lengyel Ewa Swoboda (7.14) és az U23-as Európa-rekordot futó cseh Karolína Manasová (7.14) zárt még Németh Roland tanítványa előtt.

Nem ő lesz az egyetlen, aki révén érdekeltek leszünk a „nagy fináléban”, a 17 éves Bátori Lilianna a magasugrás nyolcas döntőjében bizonyíthatja tehetségét, délután 5 órától.

 

Legfrissebb hírek

Búcsú Budapesttől: amerikai dupla dupla után Duplantis dalra fakadt

Atlétika
2026.09.13. 21:36

Sportklubok és sportolók is kampányolnak a magyar zenéért

Egyéb egyéni
2026.09.13. 11:05

Atlétikai világdöntő: országos csúccsal hetedik a magyar váltó mix 4x100 méteren

Atlétika
2026.09.11. 19:29

Gyémánt Liga: Takács Boglárka is fut a brüsszeli döntőben

Atlétika
2026.09.03. 16:29

Atlétika: az MTK nyerte meg a csapatbajnokságot

Atlétika
2026.08.30. 21:34

Videó: Takács Boglárka 11 másodpercen belül futna Budapesten – megengedett hátszéllel

Atlétika
2026.08.24. 15:21

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
2026.08.15. 14:12

Takács Boglárka szép futással Európa-bajnoki 8. lett 200 méteren

Atlétika
2026.08.13. 22:56