Szabadtéri idényrajt előtt a hazai élatléták

2025.05.15. 13:41
null
Halász Bence Cipruson edz jelenleg (Fotó: Getty Images)
A jövő szombaton sorra kerülő zágrábi verseny jelenti a szabadtéri szezon rajtját több magyar élatléta számára is.

A magyar szövetség összeállításából kiderül, hogy a gátas Kozák Luca, a kalapácsvető Halász Bence és – várhatóan – a sprinter Takács Boglárka is indul a horvát fővárosban.

„A fedett pályás szezon után a szabadtéri idényre való felkészülést először Cipruson kezdtük egy kéthetes edzőtáborral, majd most jöttünk haza egy tíznapos beleki táborból. Szerintem mind a kettő jól sikerült, Tóth Annával nagyon jókat edzettünk. Úgy érzem, ott tartok, ahol tartanom kell május elején, a legfontosabb, hogy egészséges vagyok, fizikálisan és mentálisan is jól érzem magam. Mivel tavaly egész évben sérüléssel küszködtem, így az elsődleges cél, hogy kvalifikáljam magam Tokióba. Ezért szeretnék már május-júniusban jó versenyeken jó időeredményt vagy akár szintet is futni” – nyilatkozott a 100 méter gáton Eb-ezüstérmes Kozák Luca.

„Jelenleg Cipruson edzőtáborozom, a többiek otthon vannak Szombathelyen, egyedül jöttem tizenkét napra. Nagyon szépen halad a felkészülés, technikailag csiszolódok, erőben pedig jobban állok, mint az előző évben ilyenkor szerintem. Nagyon várom már a szezon kezdetét és a nagy dobásokat” – mondta az olimpiai ezüstérmes Halász Bence.

„Jelenleg Spanyolországban edzőtáborozom. A négyhetes tábor utolsó heténél tartunk, s bár egy kisebb betegség hátráltatott, mostanra, úgy érzem, újból kezdek formába lendülni. Látva, hogy a nemzetközi mezőny már javában versenyez, egyre izgatottabban várom én is a szezonkezdést” – fogalmazott az idei fedett Eb-n 60 méteren döntős Takács Boglárka, aki szerdán Savonában is futhat még Zágráb előtt.

A 400-on fedett pályás Európa-bajnok Molnár Attila már túl van egy kéthetes ciprusi edzőtáboron. „Most fogom elkezdeni a felgyorsulást a szabadtéri szezonra. Lesz egy Gyémánt Ligám június elején Rómában, ott fogom elkezdeni a komolyabb versenyzést. Előtte edzésjelleggel a csapatbajnokságon állok rajthoz” – közölte Molnár Attila.

 

Legfrissebb hírek

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
58 perce

Halász Bence is jelölt az év atlétája címre az európai szövetségnél

Atlétika
2026.09.15. 15:06

Búcsú Budapesttől: amerikai dupla dupla után Duplantis dalra fakadt

Atlétika
2026.09.13. 21:36

Sportklubok és sportolók is kampányolnak a magyar zenéért

Egyéb egyéni
2026.09.13. 11:05

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Kozák Luca lemaradt a fináléról 100 méter gáton az atlétikai világdöntőn

Atlétika
2026.09.11. 20:14

Atlétikai világdöntő: országos csúccsal hetedik a magyar váltó mix 4x100 méteren

Atlétika
2026.09.11. 19:29

Üldözőből üldözött lett – nagyinterjú az Eb-győztes Halász Bencével

Képes Sport
2026.09.08. 14:46