Atlétika: erős magyar kezdés, a negyedik helyen állunk a rúdugrás után

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Madrid
Vágólapra másolva!
2025.06.26. 21:19
null
Böndör Márton óriási egyéni csúcsot állított fel Madridban (Fotó: European Athletics/Fb)
Repülőrajtot vett a magyar atlétaválogatott a madridi csapat Európa-bajnokságon, köszönhetően az egyéni csúcsát 25 centiméterrel megjavító Böndör Mártonnak és a tikkasztó hőségben szintén a mezőny első felében záró Klekner Hangának.

Kellemetlen feladat várt rúdugróinkra a madridi csapat Európa-bajnokság nyitó napján. Klekner Hangának és Böndör Mártonnak kellett minél több pontot gyűjtve megalapoznia a mieink sikeres hétvégi szereplését. A kétségtelenül az egyik leglátványosabb versenyszámnak megadták a módját a szervezők, ugyanis a helyszíne a királyi palota előtti tér volt.

Mivel Svédország is tagja a 16-os mezőnynek, a spanyolok valószínűleg abban reménykedtek, hogy a világcsúcstartó Armand Duplantis bearanyozza majd az eseményt. Végül teljesen mást kaptunk az első naptól, mint az atlétika legnépszerűbb alakjának csillogását, aki végül el sem utazott a spanyol fővárosba. Szintén nem állt oda a hozzá hasonlóan hat méter feletti egyénivel rendelkező Emmanuil Karalisz, a görög a bemelegítés után elővigyázatosságból visszalépett.

Ez nekünk is jól jött, mert az elitben maradásért vívott csatában az egyik riválisunk sztárja nullázott így. Tette ezt egy olyan számban, amiben előzetesen nem számítottunk túl sok pontra. Böndör Márton a második legrosszabb egyénivel érkezett meg Madridba, az 545 centiméteres eredményénél csak a litván Nikodemas Laurynasnak volt gyengébb ugrása (510 cm). Aztán amit a 23 éves magyar fiataltól láttunk, az több mint szenzációs volt!

Élete talán első komoly felnőtt nemzetközi viadalán az első kísérletét rögtön elrontotta 490 centin, de aztán másodikra remekül korrigált. Utána olyan szépen vette az akadályokat 510-en, 530-on, majd 545-ön is, amivel nemcsak beállította élete legjobbját, de a népes közönséget is folyamatosan maga mellé állította. 560-on elsőre kicsi hiányzott neki, aztán olyan könnyedén javította a hibáját, amit öröm volt nézni. Talán az 570 felett még annál is simábban jutott át, a Palacio Real előtti placcon hatalmas vastaps fogadta a sikerét, az interjúk után pedig számos közös fotó készült vele a téren lévő fiatalokkal.

Böndör a harmadik lett, ami az előzetes várakozások alapján hatalmas felülteljesítés! A kellemes meglepetés, amit szerzett, 13.5 pontot hozott a magyar csapatnak, és Klekner Hanga is markánsnak mondható kilenc pontot gyűjtött a nyolcadik helyével.

Az elején nagyon meleg volt, a pályán jött fel a meleg alulról is, de a sátor alatt, jéggel nyugisabb volt – mondta a 33-34 fokos hőségben is szépen helytálló Klekner Hanga. – Sajnálom, hogy a négy tizenötöt csak harmadszor ugrottam át, utána magabiztosan mentem neki a harmincnak is. Az jól is sikerült, viszont a verseny azon »zseniális« szabályzata miatt, mely szerint összesen négy rontási lehetőség volt, csak kétszer ugorhattam negyvenötre.”

Ugyan még nagyon sok van hátra, de azért nem rossz leírni, hogy Magyarország a negyedik helyen áll a csapat Eb legmagasabb, 1. divíziójában! Folytatás péntek este, amikor – többek között – a kalapácsvető Halász Bence, a 400-as Enyingi Patrik és az egyaránt 100 m síkon rajthoz álló Takács Boglárka és Illovszky Dominik is hasonlóan ígéretesen szerepelhet.

ATLÉTIKAI CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, MADRID
Az állás 2 versenyszám után (még 35 van hátra): 1. Csehország 29.5 pont, 2. Hollandia 26.5, 3. Ukrajna 26.5, 4. Magyarország 22.5

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
3 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
Tegnap, 16:16

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
Tegnap, 10:59

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33
Ezek is érdekelhetik