Femke Bol versenycsúccsal jelentkezett Hengelóban

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.06.09. 19:57
null
Femke Bol megörvendeztette a hazai közönséget (Fotó: Getty Images)
A hollandiai Hengelo adott otthont az atlétikai Continental Gold Tour hétfői versenyének.

A négyszeres olimpiai bajnok Fanny Blankers-Koenról elnevezett hollandiai egynapos viadalon a rajongók leginkább két hazai gátfutónőre lehettek kíváncsiak. Femke Bol és Nadine Visser nagy elődje az 1948-as londoni ötkarikás játékokon a 100 és a 200 méteres síkfutás mellett a női 4x100-as váltóval sem talált legyőzőre, és az akkor még szintén a programba tartozó 80 m gáton is ő volt a legjobb.

Bol 2025-ben másodszor állt rajthoz fő számában, 400 m gáton, a 25 éves közönségkedvenc Rabat után ismét könnyedén diadalmaskodott. A marokkói idejétől öt századdal ugyan elmaradt, de az 52.51 másodperces teljesítménye is új versenycsúcs lett. Visseren már a start előtt látszott, hogy ő sem akar veszíteni az egyik legnagyobb európai riválisával, Pia Skryszowszkával szemben 100 m gáton. A lengyel végül a nyolcadik és a tizedik gátba is belerúgott, így végül a dél-afrikai Marione Fourie lett az, aki egy századra megszorongatta őt.

Érdekesnek ígérkezett a női 200 méter is, mert az egyaránt négyszázas Lieke Klaver és Natalia Bukowiecka is ezt a távot választotta. Ellenfeleik között ott volt az idén már három Gyémánt Liga-futamot megnyerő Anavia Battle is, és az amerikai ezúttal is sima győzelmet aratott. Klaver 23.40-et, Bukowiecka 23.42-t futott.

Férfi távolugrásban és női súlylökésben is az épekkel közösen versenyezhettek a parasportolók, 100 méteren pedig a különböző sérültségi kategóriába tartozó sprinter hölgyek a program közepén futhattak egymás ellen.

CONTINENTAL TOUR, GOLD, HENGELO
A győztesek. Férfiak. 100 m (-1.0): 1. Elvis Afrifa (holland) 10.25. 400 m: 1. Jonas Phijffers (holland) 44.93. 800 m: 1. Mark English (ír) 1:43.92. 110 m gát (0.0): 1. Cordell Tinch (amerikai) 13.10. Rúd: 1. Christopher Nielsen (amerikai) 582. Távol: 1. Gerson Baldé (portugál) 807 (+0.2). Diszkosz: 1. Kristjan Ceh (szlovén) 69.21. Nők. 200 m (-0.5): 1. Anavia Battle (amerikai) 22.75. 800 m: 1. Anais Bourgoin (francia) 1:59.53. 100 m gát (+1.0): 1. Nadine Visser (holland) 12.59. 400 m gát: 1. Femke Bol (holland) 52.51. 3000 m akadály: 1. Peruth Chemutai (ugandai) 9:07.79. Magas: 1. Nicola Olyslagers (ausztrál) 197. Súly: 1. Chase Jackson (amerikai) 20.62


 

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
20 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
21 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
22 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
2025.09.12. 10:47
Ezek is érdekelhetik