Másfél hónap kihagyás vár a hétpróba magyar csúcstartójára

2025.06.11. 09:55
null
Krizsán Xénia vádliizom-szakadást szenvedett (Fotó: Szabó Miklós)
Vádliizom-szakadás miatt négy-hat hét kihagyás vár Krizsán Xénia világbajnoki és Európa-bajnoki negyedik hétpróbázóra, aki másfél hete, a hagyományos götzisi többpróbaviadalon szenvedett sérülést.

Szabó Dezső tanítványa az ausztriai verseny ötödik száma, a távolugrás során érzett fájdalmat az Achillesében és a vádlijában. A részletes vizsgálatok eredménye kedden derült ki, és a magyar szövetség honlapjának elárulta, hogy az orvos szerint „nem olyan extra nagy a sérülés”, nem lesz szüksége műtétre.

„A vádliizom-szakadás neki nem olyan extra, inkább az Achillesem aggasztotta, ami be van gyulladva, attól tartott jobban – idézte a honlap a párizsi olimpián hetedik helyen zárt atlétát, aki azt is elárulta, hogy az Achillesével évek óta problémái vannak. – A vádli most pihen, így az Achilles-ín is, a fizioterápiás eszközök, a lézer és az ultrahang segítenek rajta még.”

A hétpróba országos csúcstartója a következő hetekben úgy tervezi, hogy úszni fog és felső testre edz majd.

„Igazából az fájt, hogy nem tudtam befejezni a götzisi versenyt, ami a kedvencem. Nem nagyon történt még velem ilyen, ez az első, hogy hétpróba közben fel kellett adnom egy versenyt, ez nem tetszett” – mondta Krizsán Xénia, aki 2021-be megnyerte Götzisben a világ egyik legrangosabb többpróbaversenyét.

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
Tegnap, 15:51

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Népsport: Innen az álomhatáron

Népsport
2026.09.10. 12:04