Kipchoge és Sifan Hassan is indul a Sydney Marathonon

2025.08.28. 08:49
Kipchoge sokáig verhetetlen volt a maratoni távon (Fotó: Getty Images)
A legendás Eliud Kipchoge, illetve az olimpiai bajnok Sifan Hassan is rajthoz áll vasárnap a Sydney Marathonon, mely az idei évtől a világ legrangosabb versenyei közé emelkedett.

Az ausztrál nagyváros versenyét tavaly októberben vették fel a World Marathon Majorsbe, és ez vélhetőleg közrejátszott abban, hogy a kétszeres olimpiai bajnok, korábbi világcsúcstartó kenyai sztár, Kipchoge, valamint a hollandok klasszisa, a tokiói játékokon 5000 és 10 000 méteren aranyérmes Hassan is ott lesz a mezőnyben.

Kipchoge a 2023-es berlini sikerét megelőző tíz évben szinte verhetetlennek számított, mostanra viszont már nem favoritként indul a versenyeken, így sydneyi sikere is kisebb meglepetést jelentene, bár az idei London Marathonon még megmutatta, hogy továbbra is képes jó eredményre. A brit fővárosban ugyanis 2:05:25 órás idővel a hatodik helyen ért célba.

A kenyai atlétával ellentétben a párizsi játékokon ebben a számban aranyérmes Hassan – aki tíz év után először nem indul majd szabadtéri világbajnokságon – egyértelmű favoritként kezdi meg vasárnap a versenyt. Igaz, nem számíthat könnyű sikerre, mivel meg kell majd küzdenie mások mellett a korábbi világcsúcstartó kenyai Brigid Kosgeijel és az etióp Workenesh Edesával.

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
Tegnap, 15:51

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Népsport: Innen az álomhatáron

Népsport
2026.09.10. 12:04