Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

2025.08.18. 09:44
null
Az egyéni kategória már 93 százalékban betelt (Fotó: Budapest Sportiroda)
Közel 20 ezer futót várnak a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonra. A verseny a Pázmány Péter sétányról indulva a Duna mentén, a főváros festői szépségű, világörökségi helyszíneit is érintő útvonalon vezeti végig a futókat.

A szervező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint az őszi futószezon nyitányaként szeptember 7-én sorra kerülő eseményre érkezett előnevezések alapján a jubileumi verseny történetének legnépesebb mezőnyére lehet számítani, amivel megdőlhet az eddigi, 2015-ös létszámrekord. 

A résztvevők száma várhatóan megközelíti a 20 ezret, ami messze felülmúlná a tíz évvel ezelőtti 16 150 fős csúcsot. A legnépszerűbb, egyéni 21,1 km-es távon várhatóan 13 500-an állnak majd rajthoz, ami szintén új rekordot jelentene a 2015-ös 11 100-as csúcshoz képest. A nagy érdeklődés miatt a nevezői létszám hamarosan eléri az előzetes limitet, az egyéni kategória már 93 százalékban betelt. A futóünnepen emellett párosban és trióban is lehet teljesíteni a félmaratont és lesz 10 km-es szimpatika futás is.

A 40. Wizz Air Budapest Félmaraton a Pázmány Péter sétányról indulva a Duna mentén, a főváros festői szépségű, világörökségi helyszíneit is érintő útvonalon vezeti végig a futókat.

 

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
2026.09.24. 15:51

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Népsport: Innen az álomhatáron

Népsport
2026.09.10. 12:04