Kubasi János célja kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.08.06. 11:42
null
Kubasi először lett magyar bajnok a felnőttek között (Fotó: Török Attila)
Az SVSE fiatal futója, Kubasi János pályafutása első felnőttbajnoki címét szerezte meg 800 méteren a Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett országos bajnokságon.

Izgalmas versenyt hozott a férfi 800 méter a 130. atlétikai országos bajnokságon, amelyet jó taktikával és összeszedett hajrával a 21 éves Kubasi János nyert meg. Az ellenfelei között ott volt a fedett pályán 2016 óta veretlen, szabadtéren négyszeres győztes, címvédő Vindics Balázs mellett a 2022-es Európa-bajnokságon elődöntőbe jutó, júliusban 1:46.49-et futó Huller Dániel is. Utóbbi sokáig a mezőny elején haladt, de aztán hősünknek sikerült megelőznie.

„Nehéz szavakba önteni ezt az érzést, amikor beértem a célba és tudatosult bennem, hogy megnyertem, egy óriási üvöltés formájában minden kiszakadt belőlem – emlékezett vissza pályafutása eddigi legnagyobb sikerének pillanatára Kubasi János. – Már régóta szerettem volna győzni az ob-n, két éve éppen ugyanitt, a Nemzeti Atlétikai Központban az utolsó százig jól is álltam, de besavasodtam, és egy lökés miatt akkor még nem jött össze. Sokat edzettünk azóta a futás legvégére. Tavaly részleges hajlítószakadásom volt, nagyon kellemetlen volt, azokban a hónapokban nem is tudtam futni, csak biciklizni. Visszatekintve arra az időszakra még különlegesebb ez a siker, örülök, hogy végre felállhattam a dobogó felső fokára.”     

A Sportolj Velünk Sportegyesület (SVSE) futója vasárnap 1:48.61-es idővel nyert, mögötte Szinte Bálint lett az ezüst­érmes, Huller Dániel pedig a bronzérmes. 2004-es születésűként a lehető legjobbkor, a húszas évei elején lépett a siker útjára, ám kapcsolata a sportok királynőjével ennél jóval régebb óta tart.

„Valóban nagyon régre nyúlik vissza, hétéves korom óta atletizálok. Azelőtt kézilabdáztam, kosárlabdáztam, majd az uszodából mentem át az atlétikai pályára, ez már a 13. évem Tóthné Stupián Anikó irányításával. Ennyi idő kellett hozzá, hogy meglegyen a bajnoki aranyérem! Még ennél is többet szeretnék, megpróbálom megcélozni a felnőtt és az U23-as országos csúcsot.”     

A kettő között nincs sok különbség, Kazi Tamás felnőttrekordja 1:45.37, amit 2013 óta nem tud senki sem megdönteni. Három évvel ezelőtt Huller Dániel közel járt hozzá, az 1:45.53-as ideje a másik csúcs, amit a közeljövőben szeretne átírni. Élete legjobbja jelenleg 1:46.86, amit egy hónapja ért el Veszprémben, hazai pályán. Ez a futása volt az idénye másik csúcspontja, a harmadik az U23-as Eb lehetett volna, de Bergenben az előfutam nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte, előtte többen is versenyrekorddal értek célba, ő pedig kiesett.

A 2024-es sérülése után visszatérve mégsem lehet elégedetlen az idei teljesítményével, ennek megfelelően fogalmazta meg az elvárásait 2026-ra is: „A következő megálló a felnőtt Európa-bajnokság lesz Birminghamben jövőre, ez most a nagy célom.”     

Továbbra is az új kihívások keresése a lényeg a 2025-ös esztendőben Sydney McLaughlin-Levrone számára. A 400 méteres gátfutás többszörösen megkoronázott királynője a mögöttünk hagyott hétvégén fő versenyszámában nem állt rajthoz az amerikai bajnokságon, csak 400 méter síkon mérette meg magát. A legendás Hayward Fielden rendezett viadalon 48.90 másodperccel megnyerte a távot, és jogot szerzett az indulásra a szeptemberi tokiói világbajnokságon. A 25 éves világsztár a sikere után elmondta, hogy kihagyja a gátat, és csak síkon áll rajthoz az év legnagyobb versenyén. Korábban kétszer nyert olimpiát és világbajnokságot is, emellett hatszor döntötte meg a világcsúcsot fő számában, amelyben továbbra is megközelíthetetlen. Nem csoda, hogy az idén már kipróbálta magát 100 m gáton és 100 m síkon is a Grand Slam Track harmadik állomásán. A Philadelphiában elért 12.70-es és 11.21-es idejét bármelyik specialista megirigyelheti…
McLaughlin-Levrone csak síkon indul a vb-n

 

 

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
8 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
14 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
15 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
16 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
20 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik