Spiriev Attila: Mindent a magyar atléták szemüvegén keresztül nézünk

Vágólapra másolva!
2025.08.09. 18:57
null
Fotó: Dömötör Csaba
A Gyulai István Memorial sportigazgatója, Spiriev Attila szerint Székesfehérváron otthonra lelt a legrangosabb magyarországi egynapos viadal, de a Nemzeti Atlétikai Központ adottságai miatt kedden egy még látványosabb verseny jöhet. Várhatóan telt ház előtt. (x)

 

– Milyen újdonságokkal kellett szembenézni az idei szervezésben?
Mivel a verseny egy más adottságú helyszínre költözött, ezért ennek megfelelően kellett hozzáállnunk mind a szervezési oldalon, mind a sportprogram kialakításánál. A célkitűzés az volt, hogy annak, aki a stadion bármely székébe jegyet vásárol, legyen valami hozzá kézzelfogható közelségben is, amellett persze, hogy rálátása van az összes történésre.

– Könnyebb volt hazánkba csábítani a legnagyobb sztárokat azáltal, hogy a verseny felkerült Budapestre?
– Ezt egyelőre nehéz megmondani, mert Székesfehérváron is fantasztikus mezőnyök gyűltek össze. Természetesen vonzó volt az atlétáknak, hogy a kétezerhuszonhármas világbajnokság helyszínén léphetnek pályára.

– Kijelenthető, hogy a viadal kinőtte Székesfehérvárt?
Maga az ottani létesítmény nem egy ekkora rendezvény lebonyolítására készült, úgyhogy ilyen szempontból sokkal jobb helye lesz a Nemzeti Atlétikai Központban. Ugyanakkor nem győztük és nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk Székesfehérvár városának és Cser-Palkovics András polgármester úrnak, amiért befogadott minket. Amikor elkezdődött a régi Népstadion bontása, azonnal új otthonra leltünk náluk. Csodálatos város, amely kiemelkedő feltételeket biztosított az odaérkező sztáratlétáknak.

 

– Kik azok a nagy nevek az idei indulók közül, akik kevésbé vannak reflektorfényben, mint mondjuk Armand Duplantis vagy Femke Bol, mégis érdemes lesz rájuk odafigyelni?
Halász Bence, Molnár Attila, Takács Boglárka, Kozák Luca, Tóth Anna és a többi magyar atléta . Mindig is a magyar versenyzők voltak számunkra a legfontosabbak. A Gyulai István Memorial egy közönségszórakoztató sportesemény, amihez elengedhetetlenek a világsztárok, de még ennél is jelentősebb szerepe van a legjobbjainknak, akik hazai közönség előtt bizonyíthatnak.

– Hány magyarnak szurkolhatnak majd a kilátogató nézők?
Nagyságrendileg kétszázhúsz-kétszázharminc magyar atléta vehet majd részt ezen a csodálatos eseményen. Ez a szám három fő részből tevődik össze. A nemzetközi programban több mint harmincan indulnak, ez egy jelentős szám. Az országos versenyszámok között lesz hat egyéni, emellett néhány utánpótláskorúaknak kiírt futam is – ezek futószámok lesznek, mert a nemzetközi program annyira sűrű az ügyességi számokban, hogy abban nincs mozgásterünk. A 8x50 méteres gyerekváltó különösen kedves a szívemnek, ahogyan a 4x300 méteres U16-os mixváltón pályára lépő gyerekek is életre szóló élményt kapnak. Nagyjából 140 gyerek mutathatja meg magát a világsztárok előtti órákban.

– Mennyire van tervben, hogy esetleg egyszer a Memorialból Gyémánt Liga-verseny lesz?
Nem ez az elsődleges cél és ezen nem is szeretnénk változtatni. Mindent a magyar atléták szemüvegén keresztül nézünk, a Gyémánt Ligában ebben sokkal kisebb rugalmasságunk lenne. Lehet, hogy még grandiózusabb esemény lenne, de már a most is elérjük néhány Gyémánt Liga verseny színvonalát. , Viszont számunkra nagyot veszítene az értékéből, ha a fiatal magyaroknak nem tudnánk megadni a lehetőséget. Már a Gold kategóriában is nagy megkötések vannak, de ezeknek maradéktalanul megfelelünk, az első-második helyen vagyunk a sorozat különböző állomásai között.

– Kedden megtelnek a Nemzeti Atlétikai Központ lelátói? Itt mégiscsak két és félszer több jegyet kell eladni, mint Székesfehérváron.
Vagy inkább még többször annyit. Már csak néhány jegy van, gyakorlatilag kijelenthető, hogy telt ház lesz. Mindenkinek azt tudom javasolni, hogy ne várjon a verseny napjáig, hanem csapjon le a legutolsó belépőkre, mert kedden már aligha lesz lehetősége rá.

Jegyek még korlátozott számban kaphatóak: https://gyulaimemorial.hu/

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
16 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
17 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
18 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
22 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
2025.09.12. 10:47
Ezek is érdekelhetik