Gyulai Miklós a vb előtt: Halász Bence mindig tud sporttörténelmet írni

2025.09.02. 12:04
null
Gyulai Miklós beszélt az indulókról (Fotó: Dömötör Csaba)
Gyulai Miklós szerint a kalapácsvető Halász Bence nagy eséllyel száll harcba a világbajnoki aranyért a jövő szombaton kezdődő tokiói világbajnokságon.

„Büszkék lehetünk a 17 indulóra” – nyilatkozott a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke az M1 aktuális csatornának a hétfői csapathirdetésről, kiemelve, ez a létszám a sokévi átlagnak megfelelő. Jelezte, a 2023-as budapesti vb-vel, amelyen 32 atléta vett részt, ez nem hasonlítható össze, mivel akkor egy hazai rendezésű versenyről volt szó az előző olimpiai ciklus végén.

Gyulai Miklós hozzátette, a 17 induló mellett további három olyan versenyző van, akik ott lehetnének a vb-n, ketten szakmai okokból maradnak távol, a többpróbázó Krizsán Xénia pedig sérülés miatt.

Az esélyekre rátérve hangsúlyozta, az olimpiai ezüstérmes Halász Bence idei eredménylistája alapján – többek között 83,18 méterre javította egyéni csúcsát – „nagy eséllyel száll harcba a végső győzelemért is”. A magyar atlétikának a súlylökő Márton Anita révén már van fedettpályás világbajnoka, de a szabadtéri vb-arany sporttörténelmi tett lenne.

„Egy profi, jó mentalitású, jó versenyzői képességekkel megáldott atlétáról beszélünk” – fogalmazott az Eb-ezüst-, vb-bronzérmes Halász Bencéről a MASZ elnöke.

Gyulai úgy vélte, további 1-3 versenyző eljuthat a döntőig. Kiemelte, van két olyan 400-as futó, Molnár Attila és Enyingi Patrik, akik joggal pályáznak minimum az elődöntőre, de a finálé sem elérhetetlen számukra. A sprinter Takács Boglárka pedig átlépheti a 11 másodperces álomhatárt.

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
16 órája

Gyémánt Liga: Duplantis diadala, Lyles és Bol második lett Párizsban

Atlétika
2026.06.28. 20:42

Halász Bence negyedik, Szabados Ármin hatodik lett az aranykategóriás zágrábi versenyen

Atlétika
2026.06.26. 20:30

Két sajtburger világcsúcs előtt – több mint ígéret Ja’Kobe Tharp

Képes Sport
2026.06.26. 15:31

A hőség miatt a rendőrség a párizsi Gyémánt-liga-verseny törlését kéri

Atlétika
2026.06.26. 14:17

Újabb olimpiai érmesek és világbajnokok érkeznek a Gyulai Memorialra

Atlétika
2026.06.25. 13:08

A rúdugró Böndör Márton idénye idő előtt befejeződött

Atlétika
2026.06.24. 19:23

Atlétika: Klekner Hanga második lett Aachenben

Atlétika
2026.06.23. 19:39
Ezek is érdekelhetik