Usain Bolt is ott van az atlétikai Világdöntő arcai között

2025.09.08. 09:46
null
Usain Bolt (Fotó: Getty Images)
A nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Bolt is a sportág jövő szeptemberben, Budapesten debütáló új csúcsversenyének, az atlétikai Világdöntőnek az arca lett a Gyulai István Memorialon világcsúcsot javító Armand Duplantis után – jelentette be hétfői közleményében a nemzetközi szövetség (World Athletics).

Bolt a sprintszámokban számos rekordot döntött meg, 19 világversenyen szerzett aranyérmet és számtalan ikonikus pillanatot köszönhet neki a sportág – jelenleg is ő tartja a 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcsát. A jamaicai sportcsillag az Ultimate Legend, azaz az Abszolút Legenda címet kapta a WA-től, míg Duplantis az Ultimate Star-ja az eseménynek mint a sportág jelenlegi első számú csillaga.

„Az atlétikai Világdöntő ötlete zseniális: a legjobbak legjobbjai egymás ellen – a legnagyobb sztárok, még nagyobb személyiségek, semmi kifogás – és a verseny végén kiderül, ki lehet az Abszolút Bajnok. Csak annyit mondhatok, imádtam volna versenyezni ezen a közönségcsalogató versenyen” – mondta Usain Bolt.

„Megtiszteltetés számomra, hogy Ultimate Legendként segíthetek hírét vinni az eseménynek, hiszen az atlétika továbbra is az életem része. Amikor még a pályán voltam, rengeteg változást láttam a sportágban, és fontos, hogy az atlétika továbbra is fejlődjön. Ez az új világbajnokság lehetőséget ad arra, hogy bemutassa és növelje a sportág és elképesztő sztárjai értékét” – tette hozzá.

Bolt az atlétikai Világdöntő népszerűsítésében aktív szerepet vállal. Részt vesz az első verseny előtti egyéves visszaszámlálás alkalmából 2025. szeptember 11-én, csütörtökön tartandó eseményen, a hétvégén kezdődő tokiói világbajnokságon. A WA különleges vendégeként Bolt több esti versenyszámot is megtekint a Japán Nemzeti Stadionban.

Az atlétikai Világdöntőt (Ultimate Championship) 2026. szeptember 11–13-án rendezik meg először, Budapesten. A versenyre eddig 26 atléta kvalifikálta magát. Indulási jogot szerez még az idei tokiói világbajnokság 26 egyéni aranyérmese, a jövő évi Gyémánt Liga-döntő győztesei, valamint az év legjobb teljesítményt nyújtó atlétái. Nem lesz korlátozva, hány versenyző indulhat egy nemzetből egy adott versenyszámban.

 

Legfrissebb hírek

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
14 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
Tegnap, 13:08

Halász Bence és Szabados Ármin is bejutott az Európa-bajnoki döntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:02

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
Tegnap, 7:21

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
2026.08.09. 21:36

Atlétika: Emmanuel Sophia U18-as magyar csúcsot futott az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 09:07

Tradíció és profizmus – sztárportré Josh Kerr atlétáról

Képes Sport
2026.08.05. 19:25