Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

2025.10.03. 11:50
null
Gyulai Miklós (Fotó: Kovács Péter)
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke szerint óriási lehetőség előtt áll Molnár Attila, aki a világ egyik legjobb edzőjének tartott Laurent Meuwly irányításával Hollandiában folytatja pályafutását.

A 400-on fedett pályás Európa-bajnok versenyző szeptember 27-én az M1 aktuális csatornának jelentette be döntését, és pénteken az M4 Sport Nemzeti Sporthíradóban szóba került, hogy ennek volt negatív visszahangja is, mivel edzője, Karlik Pál úgy nyilatkozott, kész tények elé állították.

Gyulai Miklós hangsúlyozta, megdöbbentő, hogy egyesek egy ilyen hírből bulvárhírt csinálnak, hiszen itt „pozitív szenzációról” van szó.

„Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet majd egy csapatban” – fogalmazott, utalva arra, hogy az olimpiai és világbajnok Femke Bol is ennek a csoportnak a tagja.

Gyulai Miklós úgy vélte, Karlik Pálnak, aki 2021 óta irányítja Molnár Attila felkészítését, büszkének kell lennie az elért eredményekre.

Az évet értékelve Gyulai Miklós elmondta, ez volt a legeredményesebb az elnöki pályafutása során. Hozzátette, Molnár Attila fedett pályás Eb-aranya, a 4x400-as váltó szintén fedett pályás vb-bronza, valamint a kalapácsvető Halász Bence szabadtéri világbajnoki harmadik helye mellett az utánpótlás-világversenyeken is kiválóan szerepeltek a magyar atléták. A MASZ-elnök kiemelte, olimpiai ciklusokban gondolkodnak, a fő cél 2028, azaz Los Angeles, de a jövő évi Európa-bajnokság mérföldkő lehet az ötkarikás játékokig vezető úton.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2026.10.13. 17:58

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
2026.10.12. 17:22

Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a Budapest Maraton

Atlétika
2026.10.10. 17:23

Csaknem 40 ezer nevezés érkezett a Budapest Maratonra

Csupasport
2026.10.07. 10:12

Halász Bence nem került be a legjobb három közé az év európai atlétája választáson

Atlétika
2026.10.05. 11:20

Kárai Kázmér: A lényeg, hogy szeressem a tanítványaimat és ők is engem

Utánpótlássport
2026.10.02. 20:23

Armand Duplantis kihagyja a fedett pályás szezont

Atlétika
2026.10.02. 15:15

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17