Atlétika: Szögi István 10 km-en is bizonyított

VALENCIA UTCÁI ismét magas színvonalú futóversenynek adtak otthont. A napsütötte spanyol városhoz köthető az aktuális 10 kilométeres és félmaratoni világrekord a nőknél és a férfiaknál is, illetve Szabó Nóra is itt futotta a jelenlegi maratoni magyar csúcsot 2024-ben (2:25:52). Hét másodpercen múlt, hogy vasárnap óta Szögi Istvánt is hasonlóan szép emlékek fűzzék Valenciához, végül 28:42 alatt teljesítette a 10 kilométert. Tóth László 2010 óta fennálló rekordja így megmenekült, idejéhez másik elit atlétánk, Lomb Ádám is közel járt, aki 28:59-et futott.
„Ő is óvatosan kezdett, utólag beszéltünk is róla, hogy akár együtt is futhattunk volna – mondta lapunknak Szögi István. – Örülök az időmnek, okosan versenyeztem, a táv második fele gyorsabb lett, mint az első. Szerettem volna 29 percen belül célba érni, végül az országos csúcshoz is közel kerültem. Talán ha nem a bal szélről kellett volna indulnom, és ezáltal az első néhány száz méteren sikerül jobbra tartanom, meglehetett volna, úgy érzem, ezen kívül is több volt benne.”
A 30 éves versenyző ennek ellenére is kihasználta a tízfokos jó időt és a minimális szintkülönbségű pálya előnyeit. Szerinte a mezőny erőssége is segített neki, csak kétszer kellett felzárkóznia az előtte lévő csoporthoz. A svéd Andreas Almgren (26:45) az urak, a brit Eilish McColgan (30:08) a hölgyek között futott új Európa-rekordot, vasárnap 17 országos csúcs dőlt meg.
„Most vasárnap Luxemburgban már fedett pályán, háromezer méteren fogok rajthoz állni. Az idén szeretnék kijutni az Európa-bajnokságra ezerötszáz méteren. Két éve megsérült a térdízületem, amit azóta sikerült orvosolni. Így, hogy szeptember-október óta elkerültek a sérülések és betegségek, ismét gyorsabban futok és rendesen fel tudok készülni” – tekintett előre az 1 mérföld, az 1500 és a 2000 méter beltéri rekordere.

Megérkezett Szerhij Bubka, a Sportgála díszvendége

A rúdugró Klekner Hanga győzelemmel kezdte az évet






