Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

2026.04.27. 16:00
null
Szabados Ármin (Fotó: Czinege Melinda)
Biztonsági dobásnak szánta azt a kísérletét a kalapácsvető Szabados Ármin, amellyel megdöntötte Pars Krisztián utánpótláscsúcsát.

A 20 éves nehézatléta szombaton Veszprémben – egyéni rekordját csaknem három méterrel túlszárnyalva – 80.85 métert ért el, ezzel öt centit javított az olimpiai bajnok Pars 2004-es U23-as eredményén.

„Biztonsági dobásnak indult elsőre, éreztem, jó lesz, de nem gondoltam, hogy ekkora” – nyilatkozott az M4 Sportnak Szabados Ármin, aki márciusban aranyérmet szerzett a téli dobó Európa-kupán Nicosiában.

Szabados, aki tavaly ősz óta Annus Adrián irányításával készül, hozzátette, még „nagyon a szezon eleje van”, így nem ez a csúcsformája. Az edzésekről beszélve elárulta, rengeteg a speciális gyakorlat, és önmagához képest sokat erősödött. Legnagyobb hazai riválisáról, az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnoki bronzérmes Halász Bencéről elmondta, eddig „az árnyékában sem voltam”.

„Talán most kezdődhet egyfajta versengés kettőnk között” – fogalmazott.

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
12 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15