Takács Boglárka két századdal maradt el országos csúcsának idejétől

V. SZ.V. SZ.
2026.06.10. 22:15
null
Fotó: Dömötör Csaba
Egy magyar versenyző indult a Gyémánt Liga oslói versenyén, a sprinter Takács Boglárka 11.08-as idővel ötödik helyen ért célba a futamában, ami alig maradt el a magyar csúcstól, amelyet egyébként szintén ő tart.

 

A legnagyobb érdeklődés a sprinterek versenyét övezte az oslói Gyémánt Liga-viadalon, a sorozat 6. állomásán. A férfiak 200 méteres versenyében a botswanai olimpiai bajnok Letsile Tebogo ért be elsőként a célba, igaz, ezúttal nem volt ott a mezőnyben nagy riválisa, az amerikai Kenneth Bednarek, aki Rabatban simán legyőzte.

„Most kicsit változtatni akartunk, mert Rabatban nem futottam jól a kanyart. Tudtam, hogy még van egy sebességfokozat, amire az utolsó ötven méteren felkapcsolhatok, és hagytam, hogy a lábaim maguktól vigyenek a cél felé – mondta, majd szót ejtett fiatal riválisáról, a 18 éves ausztrál Gout Goutról is, akinek szerinte az ő példáját kellene követnie. – Tehetséges srác, de többet kéne futnia a korosztályával ahelyett, hogy a felnőttek között korán kiégetné magát, ráadásul itt könnyebben meg is sérül, és kevesebb sikerélménye lesz. Nálam ez bevált.”

A 100 méteres női síkfutás döntőjében ott volt a 2-es pályán Takács Boglárka is, aki 11.08-cal az 5. helyen ért be, mindössze két századdal elmaradva saját országos csúcsának idejétől. A megengedettnél jóval nagyobb, +3.2-es hátszélben megrendezett versenyt a Saint Lucia-i olimpiai bajnok Julien Alfred nyerte meg 10.76-tal, aki a versenyszámban a legutóbbi két évben megnyerte a teljes Gyémánt Liga-sorozatot.

A verseny egyik meglepetése a 17 éves amerikai Cooper Lutkenhaus volt, aki egyetlen századdal győzte le kenyai riválisát 800 méteren, és 1:42.08-cal ért célba, ami nemcsak egyéni legjobbja, hanem pályacsúcs is Oslóban.

ATLÉTIKA
GYÉMÁNT LIGA, 6. ÁLLOMÁS, OSLO
Férfiak. 200 m (+0.2): 1. Letsile Tebogo (botswanai) 19.84. 800 m: 1. Cooper Lutkenhaus (amerikai) 1:42.08. 1 mérföld: 1. Timothy Cheruiyot (kenyai) 3:48.21. 5000 m: 1. Addisu Yihune (etióp) 12:47.62. 400 m gát: 1. Alison dos Santos (brazil) 46.89. Hármas: 1. Jordan Scott (jamaicai) 17.66 (+2.6). Rúd: 1. Kurtis Marschall (ausztrál) 582
Nők. 100 m (+3.2): 1. Julien Alfred (Saint Lucia-i ) 10.76, …5. Takács Boglárka (magyar) 11.08. 400 m: 1. Henriette Jaeger (norvég) 49.52. 3000 m: 1. Freweyni Hailu (etióp) 8:24.22. 400 m gát: 1. Emma Zapletalová (szlovák) 53.13. Hármas: 1. Davisleydi Velazco (kubai) 14.85 (+2.3). Súly: 1. Chase Jackson (amerikai) 20.74. Gerely: 1. Jen Ce-ji (kínai) 67.11

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
12 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Búcsú Budapesttől: amerikai dupla dupla után Duplantis dalra fakadt

Atlétika
2026.09.13. 21:36