Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2026.07.25. 21:24
null
Fotó: Árvai Károly
Kalics Krisztián egy 1985 óta, azaz 41 éve fennálló korosztályos országos csúcsot átírva, 10.35 másodpercet futva nyerte meg a 100 métert a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett országos bajnokság szombati napján.

Nem kellett sokat várni az első drámai pillanatára az idei ob-nak, a férfi 400 méter első számú favoritja, Enyingi Patrik ugyanis kiugrott a rajtból, ezért kizárták a versenyből. Másik klasszisunk, a fedett pályán Európa-rekorder Molnár Attila a hétvégén csak 200-on teszteli a tudását, így ez hatalmas lehetőséget kínált a többieknek a bajnoki címre.

A körülmények ellenére is színvonalas küzdelemben dőlt el a nap egyik legjobban várt futama, amit jól mutat, hogy az első négy helyen célba érő közül hárman is egyéni csúcsot futottak. Plisz Balázs 45.37 mp alatt körbe érve meglepte a szintén élete legjobbját (45.49) elérő Kovács Árpádot. Nem lennénk meglepve, ha ez a két erős idő váltótagságot érne nekik a birminghami Európa-bajnokságra!

A leggyorsabb sprinterek közül Illovszky Dominik 10.73-mal, Takács Boglárka 11.37-tel hangolt a fináléjára. Nagyjából egy órával később a mindent eldöntő futásra kettejük közül már csak a női versenyben a címét megvédő sprinter tudott odaállni, Illovszky sajnos visszalépni kényszerült. A férfiaknál új országos bajnokot avattunk, Kalics Krisztián U20-as országos csúccsal szerezte meg az aranyérmet.

Fotó: Árvai Károly

„Abszolút jó formában éreztem magam, felszabadultan, magabiztosan versenyeztem, de nem gondoltam, hogy U20-asként felnőtt magyar bajnok leszek, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Az edzőm szerint technikailag még maradt benne, ezt igyekszünk az U20-as világbajnokságig korrigálni. Mindenképp szeretnék az Egyesült Államokban döntőbe jutni és akár tovább javítani a korosztályos rekordon” – mondta a 10.33-mal Havas Endre 1985 óta fennálló korosztályos rekordját két századdal megdöntő Kalics Krisztián.

Az ügyességi számok képviselői közül szintén egy, az augusztus eleji U20-as vb-re készülő tehetség, Bátori Lilianna hívta fel magára a leginkább a figyelmet. A fiatal magasugró ezen a nyáron először ugrotta át a 190 centimétert, sőt, a 194-es egyéni csúcsához sem hiányzott sok, a harmadik kísérlete biztató volt erre a magasságra is.

A jövő reménységei közül a 18 éves Keserű Mirabella is jól szerepelt, 53.97 méteres egyéni csúcsával pályafutása első bajnoki címét szerezte meg a felnőtt diszkoszvetők között.

A rúdugró Klekner Hanga és a 3000 m akadályon jeleskedő Palkovits István 2020-as évekbeli győzelmi sorozata ezúttal sem szakadt meg, sorozatban hetedszer nyerték meg a versenyszámukat.

A hármasugróknál a férfiak között az FTC kisajátította a dobogót, a söprésért Rivasz Martin, Bánóczi Kristóf és Kiss Mátyás voltak a „felelősek”.

131. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG
Férfiak. 100 m (0.0). Országos bajnok: Kalics Krisztián (Szolnoki SC-SI, edzője: Varga Ádám) 10.33, 2. Pázmándi Dominik (Szolnoki MÁV-SE) 10.43, 3. Jakab Apor (FTC) 10.54
400 m. Ob: Plisz Balázs (TSC-Geotech, e: Karlik Pál) 45.37, 2. Kovács Árpád (MATE-GEAC) 45.49, 3. Szilveszter Marcell (UTE) 45.49 
1500 m. Ob: Szögi István (MTK Budapest) 3:40.30, 2. Szinte Bálint (UTE) 3:41.93, 3. Kardos Bence (MATE-GEAC) 3:42.82
3000 m akadály. Ob: Palkovits István (SVSE, e: Tóthné Stupián Anikó) 8:32.21, 2. Szabó Benjámin (KARC) 8:42.12, 3. Lesták Ármin (MATE-GEAC) 8:57.97
5000 m gyaloglás. Ob: Helebrandt Máté (NYSC, e: Pokrovenszki József) 20:31.44, 2. Schwarcz Péter (ARAK) 21:22.28, 3. Ligeti Dávid (ARAK) 22:02.86
4x100 m váltó. Ob: BHSE (Fedor Dávid, Gálpál Zsombor, Szilágyi Péter, Pap Márk, e: Gach Gergő, Horváth Gergely, Pauer Géza, Zsivoczky-Pandel Attila) 41.45, 2. FTC (Dublinszki Iván, Jakab Apor, Tóth Ervin, Városi Roland) 41.53, 3. ARAK (Csornai János, Mészáros Balázs, Szabó Dániel, Blaumann Marcell) 41.86
Magas. Ob: Thardi-Veress Zoltán (A-Plast Ikarus BSE, e: Páli Viktor) 208 2. Salako-Krunity Péter (MATE-GEAC) 204, 3. Jankovics Dániel (MTK Budapest) 204
Hármas. Ob: Rivasz Martin (FTC) 15.33 (+0.3), 2. Bánóczi Kristóf (FTC) 15.05 (-0.1), 3. Kiss Mátyás (FTC) 14.99 (+0.7)
Diszkosz. Ob: Szikszai Róbert (NYSC, e: Cserpák Róbert és Kerekes László) 60.00, 2. Huszák János (MTK Budapest) 58.00, 3. Dobó Zsombor (SZVSE) 57.12
Gerely. Ob: Herczeg György (FTC, e: Herczeg György) 75.79, 2. Horváth Máté (BHSE) 70.27, 3. Járvás Máté (MTK Budapest) 68.80

Nők. 100 m (+0.1). Országos bajnok: Takács Boglárka (MTK Budapest, e: Németh Roland) 11.27, 2. Szentgyörgyi Zita (MTK Budapest) 11.43, 3. Brucker Lili Hanna (UTE) 11.59
400 m. Ob: Molnár Janka (TSC-Geotech, e: Karlik Pál) 52.98, 2. Lalik Petra (DVTK) 53.31, 3. Besenyődi Petra (SVSE) 54.97
1500 m. Ob: Monoszlay Casey (Margitszigeti AC) 4:20.03, 2. Varga Gréta (SVSE) 4:22.26, 3. Domokos Szonja (KARC) 4:22.84
3000 m akadály. Ob: Urbán Zita (BHSE, e: Káldy Zoltán) 9:47.77, 2. K. Szabó Gabriella (NYSC) 10:25.25, 3. Nagy Nóra (TSC-Geotech) 11:11.97
5000 m gyaloglás. Ob: Spiller Tiziana (BHSE, e: Szűcs József) 21:27.02, 2. Kovács Alexandra (Békéscsabai AC) 22:09.99, 3. Major Zsuzsanna (Csömöri Sport Kft.) 29:29.98
4x100 m váltó. Ob: FTC (Radványi Natasa, Csóti Jusztina, Őri Veronika, Vrabecz Anna, e: Kaptur Éva, Karlik Pál, Kiss Tibor, Vágóné Solti Mária Magdolna) 46.76, 2. MATE-GEAC (Kiss Enéh Anna, Sulyán Alexa, Lőkös Laura, Pótha Johanna) 47.86, 3. Kőszeg AC (Polgár Száva Adél, Gulyás Zóra, Boros Abigél, Németh-Kiricsi Berill) 51.15
Magas. Ob: Bátori Lilianna (Vasas, e: Kun-Szabó Balázs) 190 2. Macsali Blanka Zoé (Vasas) 177, 3. Fekete Fédra (BHSE) 177
Rúd. Ob: Klekner Hanga (DSC-SI, e: Björn Age Herdlevaer) 451, 2. Kovács Luca (A-Plast Ikarus BSE) 410, 3. Farkas Dorka (UTE) 405
Távol. Ob: Bánhidi-Farkas Petra (MTK Budapest, e: Szabó Dezső) 635 (-0.2), 2. Szűcs Szabina (BHSE) 600 (+0.1), 3. Molnár Viktória (MTK Budapest) 590 (-1.6)
Diszkosz. Ob: Keserű Mirabella (A-Plast Ikarus BSE, e: Páli Viktor) 53.97, 2. Baukó Petra (Békéscsabai AC) 52.96, 3. Kerekes Dóra (NYSC) 52.80

A VASÁRNAPI PROGRAM
16.00: 400 m gát, nők, döntő. 16.15: 400 m gát, férfiak, döntő. 16.25: gerely, nők, döntő. 16.50: 200 m, nők, döntő. 17.05: 200 m, férfiak, döntő. 17.10: távol, férfiak, döntő. 17.30: 800 m, nők, döntő. 17.35: súly, férfiak, döntő. 17.45: 800 m, férfiak, döntő. 18.10: 200 m, nők, döntő. 18.15: kalapács, férfiak, döntő. 18.20: 200 m, férfiak, döntő. 18.30: rúd, férfiak, döntő. 18.40: 100 m gát, nők, előfutamok. 18.55: 110 m gát, férfiak, előfutamok. 19.10: hármas, nők, döntő. 19.20: 4x400 m váltó, nők, döntő. 19.25: súly, nők, döntő. 19.30: 4x400 m váltó, férfiak, döntő. 19.45: kalapács, nők, döntő. 19.50: 100 m gát, nők, döntő. 20.00: 110 m gát, férfiak, döntő. 20.10: 5000 m, nők, döntő. 20.35: 5000 m, férfiak, döntő

VÉLEMÉNYEK
BÁTORI Lilianna, a magasugrás országos bajnoka: – Úgy érzem, hogy ahogyan egyre többet versenyzek, egyre jobban mennek az ugrások is. Most már kezdem ismét azt csinálni, amit a télen vagy tavaly fedett pályán, ez biztató. Nagyon örülök a százkilencven centinek, örülök neki, újra visszatértünk a bűvös szám fölé. Jó lett volna az egyéni csúcs, de az első két ugrásnál egyáltalán nem azt csináltam, mint az alacsonyabb magasságokon, viszont a harmadik ugrás már előremutató volt. Nem bánom, ha pont az U20-as világbajnokságon jön ki a lépés, Eugene-ban minél kevesebb energiával túl kell jutni a selejtezőn. Ha ez sikerül, a döntőben több százkilencven centit tudó ellenfelem is lesz, az dönthet közöttünk, hogy kinek lesz igazán jó napja.
PALKOVITS István, a 3000 méteres akadályfutás országos bajnoka: – Nagyon örülök neki, hogy hetedszer is meg tudtam nyerni, bízom benne, hogy Vindics Balázs nyolcszázas fedett pályás rekordját, a sorozatban tíz győzelmet is be tudom állítani. Bízom magamban és az edzőmben, Tóthné Stupián Anikóban, hogy amit még Kecskeméten elkezdtem csinálni, az most Veszprémben szépen összeáll. Nyugodt, kellemes állapotban tudok készülni, ami most kihozza belőlem a legérettebb énem. Sikerült beállnom egy szép tempóra és olyan zökkenőmentesen futni, mint „kés a vajon”. Vasárnap jön az 5000 méter, majd az Európa-bajnokságig még lesz időm gyorsulni.

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
11 órája

Videó: Lyles „kirobbant” a rajtgépből – a világ idei legjobbjával nyerte a 100 métert

Atlétika
12 órája

Öt kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a hétvégi atlétikai ob-n

Atlétika
Tegnap, 9:29

Atlétika: a rendkívüli közgyűlés megerősítette a három megmaradt elnökségi tagot

Atlétika
2026.07.21. 15:24

Hatalmas újításokkal érkezik az év egyik legizgalmasabb magyarországi sporteseménye

Atlétika
2026.07.21. 15:21

Atlétika: három éremmel zárták a magyarok az U18-as Eb-t

Utánpótlássport
2026.07.20. 14:20

A világ atlétikája ismét házhoz jött – fókuszban a Gyulai István Memorial

Képes Sport
2026.07.19. 11:04

Atlétika: Emmanuel Sophia ezüstérmes 400 méteren a rieti U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.18. 20:42