Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.08.16. 23:38
null
Vindics-Tóth Lili és Halász Bence az érmével (Fotó: NS-montázs/Getty Images)
A vasárnap véget ért atlétikai Európa-bajnokságon a magyar csapat egy-egy arany- és ezüstérmet szerezve az éremtáblázat 12. helyén végzett.

A magyar csapat aranyérmét Halász Bence szerezte, aki új országos csúccsal (84.25 méter) nyert kalapácsvetésben, míg az ezüstérem a maratonista Vindics-Tóth Lili nevéhez fűződik a záró napról.

Nem sokkal maradt le a dobogóról az egyaránt a maratoni versenyen induló Szabó Nóra, 400 méteren szintén negyedik lett Molnár Attila, aki aztán a 4x400-as férfiváltó tagjaként az ötödik helyen zárt Enyingi Patrik, Plisz Balázs és Kovács Árpád társaságában (a bronzérem mindössze két tizeden múlt). Ötödik lett 100 gáton Kozák Luca is, aki Brucker Lilivel, Szentgyörgyi Zitával és Takács Boglárkával női 4x100-on a hatodik helyen futott be a célba, és ugyanilyen helyezést ért el Kriszt Sarolta is hétpróbában.

Ország

A

E

B

Ö

  1. Olaszország

10

6

6

22

  2. Nagy-Britannia

9

8

2

19

  3. Németország

6

10

5

21

  4. Hollandia

5

3

6

14

  5. Norvégia

4

2

6

  6. Svájc

3

3

1

7

  7. Spanyolország

2

2

4

8

  8. Svédország

2

1

2

5

  9. Írország

2

1

1

4

10. Finnország

2

1

3

11. Ukrajna

2

1

2

4

12. Magyarország

1

1

2

      Horvátország

1

1

2

      Görögország

1

1

2

15. Izrael

1

1

2

16. Szlovénia

1

1

      Szlovákia

1

1

18. Lengyelország

6

2

8

19. Franciaország

3

8

11

20. Belgium

1

3

4

21. Portugália

1

2

3

22. Litvánia

1

1

      Luxemburg

1

1

24. Bulgária

2

2

25. Lettország

1

1

      Montenegró

1

1

      Szerbia

1

1

      Törökország

1

1

 

Legfrissebb hírek

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
1 órája

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
2 órája

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
13 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
2026.08.15. 23:08

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
2026.08.15. 22:42

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
2026.08.15. 22:13

Atlétikai Eb: a 19 éves Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
2026.08.15. 21:10

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
2026.08.15. 20:46