55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Takács Boglárka hatalmas csalódásként élte meg, ami hétfőn a 100 méteres versenyben történt vele Birminghamben. Minden idők leggyorsabb magyar sprintere ugyan az előfutamban áttörte a régóta kergetett 11 másodperces álomhatárt (10.93 mp), azonban az elődöntőben a századok nem az ő oldalán voltak, egyetlen századdal lecsúszott a fináléról.
Szerda délelőtt a 200 méter első előfutamában még nem volt szüksége Fortuna istennő kegyeire, a kanyar kijáratánál akkora sebességre kapcsolt, amivel a riválisai nem tudtak versenyezni. 0.9 m/s-os ellenszélben is az övé lett az első kör legerősebb eredménye, 22.84.
Az esti elődöntőben a 9-es pályát kapta meg, mégsem gondoltuk, hogy lehetetlen lenne megoldania egy olyan futamot, amiben a 100 méter győztesén, Amy Hunton és a spanyol Jaël Bestuén kívül nem volt igazán nagy nevű riválisa. A kanyarban a mellette lévő pályán futó Hunt ugyan utolérte, de amikor befordultak a célegyenesbe, azt láthattuk, hogy a briten kívül csak Bestué van vele egy vonalban. Ötvennel a célvonal előtt már bizakodhattunk, hogy megszerzi a harmadik helyet mögöttük, és ez meg is lett neki.
A 22.77-es idő jobb volt, mint az első futamban harmadikként célba érő olasz Dalia Kaddarié (22.96). Éppen ezért az utolsó futam előtt reménykedhetett benne, hogy abban maximum hárman előzik őt meg. És az a mezőny szerencsére szétszakadt, pont csak hárman előzték őt meg, így sikerrel járt: az 1971-ben ezüstérmes Balogh Györgyi óta Takács Boglárka első magyarként jutott be Európa-bajnoki döntőbe 200 méteren!
ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, BIRMINGHAM
Esti program (Tv: Eurosport1, M4 Sport) – élőben a Nemzeti Sportrádióban!
20.05: férfi tízpróba (Gálpál Zsombor), magasugrás
20.45: női kalapácsvetés, DÖNTŐ
20.55: férfi 110 m gát, elődöntő
21.20: női 200 m, elődöntő (Takács Boglárka)
21.40: férfi hármasugrás, selejtező (Szenderffy Dániel)
21.50: férfi 400 m, DÖNTŐ (Enyingi Patrik, Molnár Attila)
22.08: női 400 m gát, DÖNTŐ
22.22: férfi tízpróba (Gálpál Zsombor), 400 m
22.47: férfi 110 m gát, DÖNTŐ








