Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Birmingham
2026.08.15. 20:46
null
Venyercsán végül a hatodikként ért be (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A férfi maratoni gyaloglásban rajthoz álló Venyercsán Bence az utolsó kilométerig érmes pozícióban haladt Birmingham utcáin. Aztán a versenybírók szerte foszlatták az álmait: harmadszor is megintették, amiért négy percre meg kellett állnia, de így is új országos csúccsal Európa-bajnoki 6. lett.

A 30 tagú mezőny legerősebb nevezési idejével állhatott oda a maratoni gyaloglás rajtjába Venyercsán Bence. Ezen a távon eddig relatív kevés nagy versenyt rendeztek, de a 3:03:45-ös tavaszi eredménye mindenképp bizakodásra adott okot, hogy szombaton reggel történelmi eseménynek lehetünk szemtanúi Birminghamben.

Az Európa-bajnoki futam reggel fél nyolckor vette kezdetét, és sokáig a magyar gyalogló tervei szerint zajlott a verseny. Az első óra után ő állt az élen, ám két rutinos riválisát, a spanyol Miguel Ángel Lópezt és az olasz Massimo Stanót hiba lett volna leírni. A verseny maradék kétharmadában be is bizonyították, hogy miért tartoznak napjaink legjobbjai közé, ahová az elmúlt években óriási munkával Venyercsán is elkezdte felküzdeni magát.

„Nagyon sok munkát raktam a felkészülésbe és nagyon jó állapotban érkeztem ide. Előzetesen pedig úgy voltam vele, hogy ha azt a tempót tudom hozni, amit terveztem, akkor azzal valahol az élmezőnyben lesz a helyem. A verseny elején, pár kör után a többiek nagyon lazáztak még, ezért megnéztem, hogy egy gyors, de mégis laza irammal mire megyek. Szerencsére sikerült megtalálnom egy viszonylag stabil tempót, egy olyat, amit ez a pálya engedett” – mondta a verseny első feléről Venyercsán Bence.

A 30 éves magyar még 26 kilométernél is az élen állt, de közben kapott két figyelmeztetést is, aminek következtében óvatosabbra kellett fognia. Előbb López érte őt utol, majd Stano, de sokáig úgy nézett ki, hogy egyikük sem tudja őt leszakítani. Ez végül az olasznak sikerült, de ő ugyanígy tudott tenni a spanyollal. A 40. kilométernél a különbség állandósulni látszott, majd jött a sokk: egy kilométerrel a vége előtt a versenybírók jelezték Venyercsánnak, hogy harmadszor is megintik, ami négy perces büntetéssel járt. Ha azt vesszük, hogy az ekkor negyedik francia Aurélien Quinion már másfél-két percre volt tőle, ezzel egy biztos éremtől fosztották meg legjobbunkat…

Atlétika
10 órája

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS. Az utolsó bő egy kilométerre tisztán a második helyen fordult a magyar versenyző, amikor megkapta a harmadik figyelmeztetését, amiért négy percre ki kellett állnia.

„Egyszerűen nem értem, persze nyilván fáradtam, ahogy ment előre a verseny, de én nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban. Sőt, az utolsó körökben, amikor már biztosnak tűnt az érem, már külön csak a technikára figyeltem, de ezek szerint ez sem volt elég. Nagyon bosszant, sajnálom, amit tudtam, azt kihoztam magamból. A teljesítményemmel ezért elégedett vagyok, a külső körülmények miatt viszont csalódott. Kettősség van most bennem, de így is hatodik lettem, ráadásul nagyon közel volt az ötödik hely is.”

Elsőre nem érdemes csalást kiáltanunk, mert hatból öt bíró is sárga lappal figyelmeztette őt, vagyis tudhatta, hogy kockázatos tempót vállal. Ugyanakkor kint állva a pálya mellett, figyelve az egyes gyaloglók mozgását, bőven voltak olyanok, akiket sokkal inkább meg lehetett volna inteni, mégsem volt a nevük mellett egyetlen figyelmeztetés sem a verseny végén.

Ez persze ugyanolyan szubjektív meglátás, mint amikor azt állítjuk, hogy függetlenül a versenyzők hovatartozásától (!), a futam ennyire késői szakaszában így belenyúlni a végkimenetelbe, ráadásul az érmes helyek tartományában, nem biztos, hogy segíti a szakág megítélését.

Venyercsán erőn felüli teljesítményéről mindent elmond, hogy még így is két és fél percet tudott javítani az országos csúcsán, ami immár 3:01:18.

ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, BIRMINGHAM, 6. NAP
FÉRFIAK
Maratoni gyaloglás
Európa-bajnok: Massimo Stano (Olaszország) 2:56:49, 2. Miguel Ángel López (Spanyolország) 2:56:57, 3. Aurélien Quinion (Franciaország) 2:59:29, 4. P. Karlström (Svédország) 3:00:18, 5. R. Orsoni (Olaszország) 3:00:44, 6. 6. Venyercsán Bence 3:01:18 – országos csúcs, régi: 3:03:44, Venyercsán Bence, 2026, …11. Tóth Norbert 3:05:43, …16. Helebrandt Máté 3:09:22

Esti program (Tv: Eurosport1, M4 Sport+) – élőben a Nemzeti Sportrádióban!
20.45: női hétpróba (Kriszt Sarolta), 800 m (utolsó szám)
21.01: férfi gerelyhajítás, DÖNTŐ
21.07: női magasugrás, DÖNTŐ
21.17: férfi hármasugrás, DÖNTŐ (Szenderffy Dániel)
21.25: férfi 10 000 m, DÖNTŐ
22.07: férfi 1500 m, DÖNTŐ
22.33: férfi 4x100 m, DÖNTŐ
22.48: női 4x100 m, DÖNTŐ (Magyarország)

 

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
1 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
29 perce

Atlétikai Eb: a 19 éves Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
1 órája

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
8 órája

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

Atlétika
10 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
Tegnap, 22:33

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57