Vindics-Tóth Lili Anna: Már megvan az az időm, amely Eb-ezüstérmeshez illik

– Hány kilométernél tudatosult önben, hogy országos csúcsot fut? 
– Szerettem volna megnyerni a versenyt, benne volt a rekorddöntés is. Ilyenre saccoltuk az időt is, de megcsinálni teljesen más, mint eltervezni. Az Európa-bajnokságon csak az utolsó három kilométer volt erős, itt most végig biztonságosnak és kényelmesnek éreztem a tempómat. Harmincöt-harminchat kilométernél egy kicsit leszakadtam a rám felzárkózó etióptól, de aztán egy emelkedőn visszaelőztem. Az utolsó két kilométeren már elhittem, hogy meglehet az országos csúcs is, miután egy ritmusváltással leráztam a riválisomat.

–  Mennyivel lehetett jobban nyomni már az elejétől a birminghami Európa-bajnokság emelkedős pályájához képest? 
– Alapvetően a varsói pálya sem tartozik a leggyorsabbak közé, ez sem olyan, mint a berlini vagy a valenciai. Nagyjából a frankfurtihoz és a koppenhágaihoz hasonlít a korábbi maratonijaimmal összehasonlítva. Az az emelkedő, amelyet említettem, ugyanolyan jól ment, mint Birminghamben, úgy tűnik, ez fekszik nekem. Az edzőm, Wolfgang Heinig úgy érezte, hogy még ezen a pályán is képes lehetek 2:24-2:25-öt futni, volt egy iramfutó srác is, akitől 2:25-öt kértek, és néhány afrikai ellenfelem is akadt.

–  Alig másfél hónapja futott Birminghamben, ami két maratoni között nem sok idő. Hogyan próbálta meg fenntartani a jó formáját? 
– Hat hét alatt már nem lehet nagyobb edzésblokkot beiktatni, ilyen szempontból nem lehet varázsolni. Ahogyan teltek a napok, úgy éreztem, hogy még mindig erős vagyok, és Birmingham nem vett ki annyira sokat belőlem, mint amire számítottunk. Mindennap edzettem, túráztam is a Tátrában. Mondjuk az kicsit bátor volt, néhány nappal az Eb után elmenni hegyet mászni… Az utána lévő héten már gond nélkül tréningeztünk tovább, Wolfgang pontosan tudta, mi hogyan legyen, Varsó is nagyon ki volt találva. Nagy élmény volt a Wizz Air Budapest félmaratonin futni, rengetegen szurkoltak nekem, a 69:21 perc tisztes eredmény, amelyben Csere Gáspár sokat segített.

–  Még egyet nyitva az időintervallumon: tizenegy hónapon belül lefutotta az első négy maratoniját. Mennyire érzi fáradtnak magát mentálisan? 
– Az Európa-bajnoki ezüstérmem által kiváltott kéthetes, jó értelemben vett felhajtást menedzselni kellett, és két lábbal a földön állva csinálni tovább a dolgaimat. Tudtam, hogy lehet örülni neki, de nem érdemes, mert közeledik a következő verseny, amely másfajta célt adott. Már megvan az az időm, amely Eb-­ezüstérmeshez illik. Folyamatosan tudok töltekezni, nagyon jó, amikor mások is veled együtt örülnek, jobb így az egészet megélni. Ha valaki 2025. szeptember 29-én azt mondja, hogy ilyen rövid idő alatt idáig el tudunk jutni, nehezen hittem volna el neki.

–  Mi az a német Wolfgang Heinig edzésprogramjában és elképzeléseiben, ami ennyire fekszik önnek? 
– A türelem és nyugalom, ami árad belőle. Már ötvenegy éve edzősködik, nagyon sok mindent letett az asztalra – velem kapcsolatban is, úgyhogy már csak ezért sem lehet megkérdőjelezni a szavát. Mindig kiemeli, hogy nem mostanra edzünk, nem most vannak a legjobb éveim, mert még mindig nagyon kevés ideje csináljuk a maratoni programot.

–  Hol könnyebb felkészülni egy maratonira: a fővárosban vagy vidéken? 
– Nekem vidéken jobb, mert a családom, a szüleim és a testvéreim is itt élnek. Kapospula csendes hely, nagyon élvezem, hogy kint őzek és rókák között tudok edzeni. A férjem, Vindics Balázs is könnyebben el tud kísérni biciklivel, mint a nagyváros forgalmas pontjain.

–  Milyen változásokkal járt még a visszaköltözés? 
– Rengeteg új impulzus volt mostanában az életemben, ha belegondolunk, már a távváltás is ilyen. Februárban leszereltem a katonaságtól, az felszabadító érzés volt. Egy évvel ezelőtt a Kaposvári Sportiskolától jött a lehetőség, hogy a színeiben készüljek. Jól felszerelt edzőközpontja van, a szakemberek a rehabilitációs részlegen is kiválóak. Úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, és ki tudok teljesedni a futásban. Júniusban szintén lekerült rólam a teher azáltal, hogy mesterszakon lediplomáztam.

–  Így, hogy megvan az országos csúcs, elmegy decemberben a valenciai maratonira? 
– Wolfgang nem szeretné, hogy fussak Valenciában, úgyhogy talán jövőre jutok el erre a helyszínre. A következő célunk, hogy lemenjünk 2:22-re, még nem tudom, hol, ezt később találjuk ki.

–  Eddig minden alkalommal javított a maratoni egyéni csúcsán, így adja magát a kérdés: mi lehet a maximum, amit képes kihozni magából ezen a távon a jövőben? 
– Mindig reális és belátható időn belül elérhető célt kell kitűzni magunk elé, a következő a 2:22-vel kezdődő idő. A formám alapján mondjuk Berlinben, teljesen sík pályán vasárnap a 2:23 már meglehetett volna. Frankfurt után Koppenhágában már nem fogytam el, Birminghamben taktikailag voltam igazán erős, Varsóban pedig megnyertem az első maratonimat. Látszik, hogy lépésről lépésre haladunk, ami hosszú távon a legfontosabb.