Két gól kell a Monacónak

2005.03.08. 21:59
Címkék
A Monaco mindössze egy hazai BL-mérkőzését nem nyerte meg 2000 szeptembere óta: azt, amelyiken a legutóbbi kiírásban a PSV-t fogadta. Az akkori 1-1 a végül a döntőig menetelő Monacónak kedvezett - viszont egy esetleges ma esti döntetlen a hollandoknak jönne jól, már készülhetnének is a negyeddöntőre, ebben a sorozatban először 1990 óta.
A franciáknak van is esélyük a továbbjutásra, hiszen az eindhoveni mérkőzésen nem kaptak gólt, ráadásul a legutóbbi három franciaországi fellépésükön nem kaptak ki. A főpróba a Hollandiát sem kímélő márciusi tél miatt elmaradt, de Guus Hiddink vezetőedző ezt egyáltalán nem bánja. "Normális körülmények között kiváló felkészülést jelentett volna egy vasárnapi bajnoki meccs, de fagyott, jeges talajon nem, úgyhogy örülök a halasztásnak" - kommentálta a tréner a Groningen elleni találkozó elmaradását. Új sérült tehát nincs, és jót tett a hangulatnak, hogy John de Jong és Philip Cocu felépült, azaz a holland éllovas teljes fegyverzetben indulhatott a Cote d’Azurre.

Monacóban a kapus Roma és a védő Squillaci sérült, de előbbi valószínűleg vállalhatja a játékot. Bevetésre kész a hosszú sérülésből felgyógyult Ernesto Chevanton is, akire nagy szüksége lesz az utóbbi másfél hónapban meglehetősen tompa támadósornak. "Nincs más választásunk, ha tovább akarunk jutni, két gólt kell szereznünk. A helyzeteink eddig is megvoltak, nincs mese, most ki kell használnunk őket" - mondta Didier Deschamps, a hazaiak szakvezetője. A motivációról az ezúttal valószínűleg a kispadra szoruló togói támadó, Emmanuel Adebayor beszélt: "Valamit nyerni akarunk az idén! Mivel a bajnokságban tetemes a hátrányunk, az első számú célunk a Francia Kupa megszerzése. De azért ne feledkezzünk meg a Bajnokok Ligájáról se…"

MONACO (francia)-PSV (holland)
Az első mérkőzésen: 0-1
Monaco, 20.45
V: Bennett (angol)
A várható kezdőcsapatok:
MONACO: Roma - Maicon, J. Rodriguez, Givet, Evra - Plasil, Bernardi, Kallon, Zikosz - Saviola, Chevanton
PSV: Gomes - Ooijer, Alex, Bouma, Li Jung Pjo - Van Bommel, Vogel, Cocu - Pak Dzsi Szung, Vennegoor of Hesselink, Farfán

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
31 perce

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
32 perce

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

Ezeket a szabályokat veszi át a vb-ről a Premier League

Angol labdarúgás
45 perce

Elkezdődött a Katar–Svájc világbajnoki csoportmérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

NBA: őrizetbe vették, majd óvadék ellenében kiengedték James Hardent

Amerikai sportok
1 órája

Vb 2026: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik