Ismét lenullázták az MU-t

2005.03.09. 20:33
Címkék
Csaknem egy évtizede nem látott szégyen esett meg szerdán a Manchester Uniteddel: a világ egyik legerősebb támadóegységével büszkélkedő gárda egyenes kieséses szakaszban, 180 perc (két mérkőzés) alatt képtelen volt gólt szerezni.
Legutóbb a BL 1996-97-es kiírásában, a Borussia Dortmund elleni elődöntőben maradt gól nélkül a társulat, akkor a BVB kétszer 1-0-val jutott be a fináléba, amelyet meg is nyert a Juventus ellen.
Miként a milánóiak is, ha úgy védekeznek, mint az MU elleni két párharc során - ne feledjük, az angolok Rooneyval, Van Nistelrooyjal, Scholesszal és a többiekkel nem tudták mattolni Didát. "Tökéletesen védekeztünk - mondta Carlo Ancelotti, a Milan vezetőedzője. - Eltekintve Giggs kapufájától, egyszer sem kellett megijednünk. Tényleg nagyszerű előadás volt. Két kemény mérkőzésen vagyunk túl, nagyon kevés volt a különbség a két csapat között. Igazán az tesz elégedetté, hogy mindkét mérkőzésen úgy alakult a játék, ahogyan mi szerettük volna. Ez azt jelenti, hogy tisztában vagyunk az erősségeinkkel, és tudunk is építeni rájuk."

Ugyanakkor Ancelotti ismét vállalta annak a kockázatát, hogy "összeütközik" Silvio Berlusconival, a Milan tulajdonosával. A tréner megint az általa favorizált egycsatáros játékra szavazott, miközben a miniszterelnök nem győzte hangsúlyozni, hogy az ő csapata nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy támadók sora üljön a kispadon, miközben a pályán a mezőnyben kilencen nem az első vonalban szerepelnek.
Persze, még az ilyen óvatos taktikával is nagyon messzire eljuthat a Milan, legalábbis az MU-t gardírozó Sir Alex Ferguson szerint. "Van bennük valami különleges - morfondírozott a skót. - Rengeteg európai élcsapat pályáján játszottunk már, és az embernek számolnia kell a színészkedéssel. A Milan viszont igazán professzionális volt. Ezzel a hozzáállással és játékkal meg is nyerheti a sorozatot."

MILAN (olasz)-MAN. UNITED (angol) 1-0 (0-0)
Milánó, 79 000 néző
V: Fandel (német). G: Crespo (61.)
Továbbjutott: a Milan, 2-0-val
Az Internazionale (olasz)-FC Porto (portugál) párharc visszavágóját március 15-én játsszák.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
7 perce

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
15 perce

Vb 2026: Brazília–Marokkó a döntő helyszínéről

Foci vb 2026
34 perce

Videó: ezzel a góllal szerezte meg történelme első vb-pontját Katar

Foci vb 2026
35 perce

A skótok lenullázták a magyarokat kiejtő norvégokat a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
36 perce

Triatlon Eb: Dévay Márk ötödik, Kropkó Márta hatodik

Egyéb egyéni
1 órája

Végeredmény: Katar–Svájc 1–1

Foci vb 2026
1 órája

Mit keresnek ezek itt? – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik