Bajnokok Ligája: Essien két meccset kapott

Vágólapra másolva!
2005.12.15. 17:20
Címkék
Két Bajnokok Ligája-mérkőzésről tiltotta el az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA fegyelmi bizottsága a ghánai Michael Essient (képünkön), az angol Chelsea labdarúgóját.

A nyáron az Olympique Lyontól 38 millió euróért Londonba igazoló középpályás azért kapta a büntetést, mert december 6-án a címvédő Liverpool elleni BL-összecsapáson brutálisan beleszállt Dietmar Hamannba.

A játékvezető akkor megtorlatlanul hagyta az esetet, amelyet Hamann "pályafutása legszörnyűbb élményének" nevezett, és amely súlyos sérüléssel is végződhetett volna.

Essien így nem léphet pályára a legjobb tizenhat között a BL-ben, ahol a párosítást holnap délben sorsolják majd.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
16 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
16 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
17 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
17 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
18 órája
Ezek is érdekelhetik