Liverpool: Sissoko szemsérülést szenvedett

Vágólapra másolva!
2006.02.23. 18:25
Címkék
A tegnapi, Benfica-Liverpool Bajnokok Ligája nyolcaddöntő mérkőzésen a vendégek játékosát, Mohamed Sissokot kórházba kellett szállítani, miután a találkozó 35. percében Beto fejbe rúgta.
A 21 éves, mali válogatott labdarúgó állapotáról Rick Parry, az angolok elnöke úgy nyilatkozott, hogy még nem lehet tudni, milyen mértékű károsodást okozott a rúgás, és megnyugtatott mindenkit, hogy a legjobb szakemberek segítenek majd a játékos felépülésében.

Az orvosok szerint csak 72 óra múlva derül ki, hogy maradandó sérülést okozott-e a portugál játékos.

Arról még korai lenne bármit is mondani, hogy Sissoko pályára tud-e lépni a két csapat március nyolcadikai, Anfield Road-on rendezendő visszavágóján.

A tegnapi első felvonást a Benfica nyerte 1-0-ra, Luisao góljával.

Legfrissebb hírek

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
22 perce

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
59 perce

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
18 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
18 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
18 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
18 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
18 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
19 órája
Ezek is érdekelhetik