Édes volt az ébredés Deivid rémálmából, a döntő a Fener célja

Vágólapra másolva!
2008.04.03. 09:51
Isztambul sárga-kék fele őrjöngve ünnepel, a londoni kékek meg csalódottan térhetnek haza: a Fener 0–1-ről fordítva győzött a helyzeteit pocsékul kihasználó Chelsea ellen. Grant szerint jobban játszottak, és győzelmet érdemeltek volna, de a törökök erre joggal mondhatják: tessék csak a táblára nézni!
Gólszerzők egymás között: Deivid (jobbra) csodagóllal javította hibáját, miután Kazim egyenlített
Fotó: Reuters/Fatih Saribas
Gólszerzők egymás között: Deivid (jobbra) csodagóllal javította hibáját, miután Kazim egyenlített
Gólszerzők egymás között: Deivid (jobbra) csodagóllal javította hibáját, miután Kazim egyenlített
Fotó: Reuters/Fatih Saribas
Gólszerzők egymás között: Deivid (jobbra) csodagóllal javította hibáját, miután Kazim egyenlített

„Nem is tudom, mit mondhatnék. Ez a futball. Megérdemeltük volna a győzelmet, de elbuktunk. Szünetben már három vagy négy góllal kellett volna vezetnünk, ehhez képest kikaptunk” – kesergett az izraeli mester a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Az Olympiakosz ellen rosszul játszottunk, és 0–0 lett. Most jól, erre kikaptunk. Uraltuk a középpályát végig. A félidőben mondtam a játékosaimnak, hogy koncentráljanak jobban a kapu előtt, de kihagyott a figyelmünk, és megbüntettek minket. A második gól ráadásul a semmiből jött” – folytatta.

A másik oldalt persze nem igazán érdeklik Grant sirámai, hisz a Fenerbahce remek küzdőszellemről tanúságot téve fordítani tudott fantasztikus hangulatú arénájában.

A győzelem leginkább Deividnek lehet édes: a brazil játékos előbb öngóllal juttatta vezetéshez a Chelsea-t, majd betalált ugyanabba a kapuba: mivel ezt már a fordulás után tette, elképesztő bombagólja el is döntötte a meccset.

„Nagyon örülünk az eredménynek, főleg, hogy az első félidőben nem is játszottunk jól. Mintha nem is figyeltünk volna oda a mérkőzésre. A második játékrészben kőkeményen harcoltunk, megküzdöttünk minden labdáért, és fordítottunk.” – nyilatkozta Zico, a hazaiak mestere.

„Nagyon fontos volt a hazai győzelem, de ezt már a meccs előtt is mondtam. Igaz, a Stamford Bridge-re kell mennünk, de a három lehetséges végkimenetelből kettő már a mi továbbjutásunkat jelentené. A célunk a döntő. Lépésről lépésre haladunk, de ott akarunk lenni Moszkvában” – fejezte be nyilatkozatát az önbizalomhiányban nem szenvedő brazil edző.

EMLÉKEZTETŐ

Olvassa el a mérkőzésről szóló tudósításunkat: FENERBAHCE–CHELSEA 2–1
Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19
Ezek is érdekelhetik