Bajnokok Ligája: a DVSC már négy éve kifizette a Puskás-stadion használatát

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 11:05
Címkék
Amikor a Debrecen négy évvel ezelőtt a Manchester Unitedet fogadta a Puskás Ferenc Stadionban, a hajdúságiak 8200 műanyag széket szereltek fel a létesítménybe, hogy minél többen láthassák azt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőt, s ennek árát most "lakhatják le".

"A Puskás-stadion üzemeltetőivel akkor abban állapodtunk meg, hogy a mintegy 20 millió forintos beruházásért cserébe négy mérkőzésre megkapjuk a létesítményt, és rajtunk múlik, hogy mikor használjuk ki a lehetőségeket – fejtette ki az MTI-nek pénteken Szilágyi Sándor, a BL csoportkörébe jutó DVSC-TEVA ügyvezető igazgatója. – A Levszki elleni találkozóval, illetve a három csoportmeccsel rója le tartozását az üzemeltető, tehát találkozónként ötmillió forintot fizettünk a Puskásért. Ez egyébiránt a fele annak az árnak, amibe egy napi bérlet kerül, tehát elmondható, hogy annak idején igazán jó üzletet kötöttünk".

Az igazgató megjegyezte még, hogy a meccsrendezés azért jóval többe kerül a DVSC-nek, hiszen a takarítás, a világítás, illetve a biztonsági szolgálat költségei a klubkasszát terhelik, mégpedig milliókkal.

Az igazgató megjegyezte még, hogy a meccsrendezés azért jóval többe kerül a DVSC-nek, hiszen a takarítás, a világítás, illetve a biztonsági szolgálat költségei a klubkasszát terhelik, mégpedig milliókkal.

Legfrissebb hírek

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

Amerikai sportok
47 perce

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
4 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
6 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
6 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik