Bajnokok Ligája: még nincs jegyárusítás Debrecenben

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 12:17
Címkék
A magyar bajnok DVSC-TEVA az alábbi közleményt adta közre a hivatalos honlapján a BL-jegyek értékesítésével kapcsolatban.
„A DVSC Futball Szervező Zrt. és annak marketing jogait gyakorló Loki Pro Marketing Kft. vezetői sajnálattal tapasztalták, hogy egyes internetes fórumokon olyan hírek jelentek meg, melyek szerint már megkezdődött a jegyárusítás a DVSC-TEVA összes hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésére.

A DVSC vezetői hangsúlyozzák, hogy eddig még egyetlen jegyirodát sem bíztak meg a jegyárusítással és egyetlen magyar, vagy külföldi médiának sem adtak olyan információt, amely a közelgő BL-csoportmérkőzésekre történő jegyárusítással kapcsolatos!

A DVSC vezetősége messzemenően elhatárolódik az ilyen „partizán akcióktól" és egyúttal kijelenti, hogy a saját honlapján, valamint a megfelelő országos médiákon keresztül időben értesíti a közvéleményt a labdarúgó Bajnokok Ligájával kapcsolatos minden információról, többek között a jegyárusításáról is.”
  
Legfrissebb hírek

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

Amerikai sportok
46 perce

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
4 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
6 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
6 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik