BL: Herczeg András és Rafa Benítez is büszke csapatára

Vágólapra másolva!
2009.09.16. 23:23
Címkék
A Liverpool–Debreceni VSC Bajnokok Ligája-mérkőzés (1–0) után mind a hazaiak menedzsere, Rafa Benítez, mind a debreceni klubmenedzser, Herczeg András kijelentette: büszke csapatára.

„Tudtuk, hogy mi vár ránk, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz az Anfield Roadon. Játékosaim nagyon tisztességesen és becsületesen felkészültek, és odatették magukat a találkozón. Jól mutatja a teljesítményüket, hogy Rafa Benítez a hosszabbításban egy időhúzó cserét is bevetett, illetve, hogy a világ egyik legjobb védekező középpályása, Javier Mascherano bevetésével stabilizálta a védekezést a hajrára” – nyilatkozta Herczeg András a mérkőzést közvetítő Digi Sportnak a találkozót követően.

„Sajnálom a gólt, mert már nálunk volt a labda, de a játékosok így is minden dicséretet megérdemelnek. Nincs itt szó semmilyen titokról, labdarúgóim egyszerűen tették, amit tenniük kellett. Az első félidő sok technikai hibája talán még a megilletődöttségnek volt köszönhető, de a második félidőre ez is elmúlt, csapatként együtt voltunk” – mondta Herczeg.

Rafa Benítez csak néhány mondatban értékelte a találkozót, ám végszóként ő is elmondta, hogy büszke játékosai teljesítményére, mert nehéz mérkőzést nyertek meg. „Szervezett csapattal találtuk szembe ma magunkat, amely megnehezítette a dolgunkat, azonban játékosaim felvették a harcot, és így megnyerték a meccset. A legfontosabb a három pont megszerzése a Bajnokok Ligájában, csak ez számít” – mondta Benítez.

A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
1 órája

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Keddi sportműsor: fontos BL-meccset játszanak a szolnoki kosarasok

Minden más foci
2 órája

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2 órája

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
2 órája

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik