DVSC: már négy repülőgép „megtelt” a Liverpool elleni meccsre

Vágólapra másolva!
2009.09.08. 12:49
Címkék
A DVSC-TEVA labdarúgócsapatának hivatalos honlapja arról számolt be, hogy négy repülőgép már biztosan megtelik azokkal a szurkolókkal, akik jelentkeztek a Liverpool elleni jövő szerdai BL-mérkőzésre szervezett utazásra.

A klub honlapjának beszámolója szerint akár egy ötödik gép is megtelhet, mivel a jelek szerint van rá igény.

A Liverpool elleni jövő szerdai meccsre ma kezdték el árusítani a belépőket Debrecenben.

Az összes hazai mérkőzésre érvényes bérletek, illetve a Lyon elleni összecsapás jegyeinek árusítása holnap indul. Szerdán és csütörtökön csak a bérletesek vehetnek jegyet, péntektől azonban bárki megvásárolhatja a belépőket vagy a Bajnokok Ligája-mérkőzésekre szóló bérletet (Budapesten a Syma-csarnokban, pénteken 10 órától).

Egyelőre csak a Fiorentina (október 20.), illetve a Liverpool (november 24.) elleni hazai meccsre nem lehet jegyet venni, aki azonban most megvásárolja a BL-bérletet, már biztos, hogy nem marad le az olaszok és az angolok elleni találkozóról sem – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
14 perce

A Ferencváros is figyeli az Újpesttel hírbe hozott horvát csatárt

Labdarúgó NB I
32 perce

Xabi Alonso az elveszített Szuperkupa-döntőről: Ez a legkevésbé fontos sorozat

Spanyol labdarúgás
38 perce

NBA: újra nyerő szériát épít az Oklahoma, az Atlanta idegenben verte meg a Warriorst

Amerikai sportok
39 perce

Nemzeti Sport Gála: aki egyszer legyőzte Szerhij Bubkát

Atlétika
1 órája

Szerhij Bubka szinte véletlenül ugrott először hat métert

Atlétika
1 órája

NHL: kapusbravúr Bostonban, hosszabbítás Salt Lake Cityben, kiütés San Joséban

Amerikai sportok
1 órája

Pinezits Máté: Ugyanaz maradok, aki eddig is voltam

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik