Felépülőben a Debrecen sérült játékosai

Vágólapra másolva!
2009.09.27. 12:51
Címkék
Javuló előjelekkel készül a Lyon elleni keddi labdarúgó Bajnokok Ligája csoportmérkőzésére a DVSC-TEVA: a kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódó játékosok közül a szombati állás szerint Rudolf Gergely a csapat rendelkezésére áll, és vélhetően Bodnár László is vállalhatja a játékot.
Rudolf (fehérben) készen áll a játékra a Lyon ellen (Fotó: Szabó Miklós - archív)
Rudolf (fehérben) készen áll a játékra a Lyon ellen (Fotó: Szabó Miklós - archív)

 

„Szombat délelőtt a csapattal edzettem, nem éreztem fájdalmat gyakorlás közben. Jó erőben vagyok, azaz a sorsom Herczeg András kezében van, a menedzser döntésétől függ, játszom-e kedden" – mondta Rudolf Gergely, a Loki válogatott támadója a Nemzeti Sportnak.

Ami Bodnár Lászlót illeti: a szerdai és a csütörtöki gyakorlást szintén combsérülés miatt kihagyó válogatott jobbhátvéd szombaton könnyített munkát végzett.

„Vasárnap a futások alkalmával dől el, hogy bevethető leszek-e kedden – mondta a védő. – Optimista vagyok, bízom benne, hogy pályára léphetek a Puskás Ferenc Stadionban. Mindenesetre nem kockáztatok, ha úgy érzem, nem vagyok százszázalékos, nem játszom. Óriási felelőtlenség lenne részemről, ha megsérülnék, és hosszabb időre kidőlnék."

A Kaposvár elleni pénteki összecsapáson az első félidőben lecserélt Mészáros Norbert sorsa még kérdéses. A védő a szombati tréninget kihagyta, további vizsgálatok várnak rá. Ezek döntik el, hogy a combjával bajlódó bekk futballozhat-e a Loki első hazai Bajnokok Ligája-fellépésén.

Vasárnap reggel az is kiderült, hogy a norvég Tom Henning Övrebö vezeti a Loki Lyon elleni mérkőzését.

 A skandináv játékvezető a BL előző kiírásában a Chelsea Barcelona elleni meccsét vezette, és az angolok rajta kérték számon elődöntőbeli kiesésüket.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
4 órája

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
5 órája

Keddi sportműsor: fontos BL-meccset játszanak a szolnoki kosarasok

Minden más foci
5 órája

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
5 órája

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
6 órája

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
6 órája

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik