Oláh Lóránt pótolhatja Rudolf Gergelyt

Vágólapra másolva!
2009.09.10. 11:33
Címkék
Amint hullámvölgybe került, a kispadon találta magát: Oláh Lóránt, a DVSC-TEVA 29 esztendős támadója a tavasszal megízlelhette a mellőzöttek keserű kenyerét, mégis a maradás mellett döntött. Rudolf Gergely combsérülése miatt most újra bekerülhet a bajnokcsapatba.

 


 

 

– Milyen a hangulata?
– Hát, jó... " – felelte némi tétovázás után Oláh Lóránt.

– Májusban még panaszkodott, hogy kedvét szegte a mellőzés, Rudolf Gergely combsérülése viszont megnyithatja az utat a kezdőcsapatba.
– S ezért örülnöm kellene Rudolf Gergely sérülésének? Nem tartozom azok közé, akiket boldoggá tesz, ha más kárából húzhatnak hasznot. Szeretnék persze előtérbe kerülni, viszont nem ilyen áron. A magam erejéből kívánok biztos kezdőjátékos lenni Debrecenben.

– Korábban azt írták a lapok, hogy kegyvesztett lett.
– A teljesítményemmel volt gond, nem velem. Hullámvölgybe kerültem, és a kispadon találtam magam. Éreztem én is, több van bennem, ám ezt nehéz úgy bizonyítani, hogy csak perceket játszik az ember. Több lehetőségre lett volna szükségem a javításhoz, ugyanakkor azt is megértem, hogy a szakmai stáb olyanokat állít a csapatba, akik nálam jobb formában vannak. Ördögi kör…

– Négy évre írt alá, mégis vívódott, távozzon-e. A nyáron is foglalkoztatta a gondolat, vagy a BL-szereplés mindent felülírt?
– Először is, aki valaha eljut a Lokiba, idehaza már nem szívesen igazol más együttesbe. Emellett a nemzetközi kupaszereplés is vonzó volt. De mondjon egy játékost, akinek nem lenne az. Persze tudom én jól, hogy a keret a BL-be kerüléssel erősödött, és csatárposzton emelkedett versenytársaim száma.

–Volt, hogy azt mondta: az élet igazságos, hosszú távon visszaadja, amit korábban elvett. Ezért reménykedik. Igaz ez a jelenlegi helyzetére is?

– Véleményemet továbbra is fenntartom, előbb-utóbb mindenki a helyére kerül. Mindegy, ki mit mond, a játékost a minősége rangsorolja. Úgy érzem, helyem van a kezdőcsapatban, és nap mint nap azért dolgozom, hogy ezt másoknak is megmutassam.

A DEBRECENI CSAPATRÓL ÉS OLÁH LÓRÁNTRÓL SZÓLÓ TELJES CIKKET KERESSE A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
13 perce

A Ferencváros is figyeli az Újpesttel hírbe hozott horvát csatárt

Labdarúgó NB I
32 perce

Xabi Alonso az elveszített Szuperkupa-döntőről: Ez a legkevésbé fontos sorozat

Spanyol labdarúgás
37 perce

NBA: újra nyerő szériát épít az Oklahoma, az Atlanta idegenben verte meg a Warriorst

Amerikai sportok
38 perce

Nemzeti Sport Gála: aki egyszer legyőzte Szerhij Bubkát

Atlétika
1 órája

Szerhij Bubka szinte véletlenül ugrott először hat métert

Atlétika
1 órája

NHL: kapusbravúr Bostonban, hosszabbítás Salt Lake Cityben, kiütés San Joséban

Amerikai sportok
1 órája

Pinezits Máté: Ugyanaz maradok, aki eddig is voltam

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik