BL: Dan Petrescu szerint nagy sikere ez a román futballnak

2009.11.25. 11:19
Címkék
Elégedetten nyilatkozott a Sevilla elleni Bajnokok Ligája-győzelem után Dan Petrescu, az Unirea vezetőedzője.

"Nagy siker ez a román futballnak, hiszen nagyon fontos győzelmet arattunk. Megmutattuk, hogy egy nagy rivális, egy erős csapat ellen is eséllyel lépünk pályára."

Petrescu elmondta, azt sajnálja, hogy a Stuttgart nyert, de a sorsuk a saját kezükben van, élni kell vele.

Sevillai részről Manolo Jiménez vezetőedző csalódott volt, mert véleménye szerint minden mutatóban felülmúlták a románokat, kivéve egyben, az pedig a góllövés. Bár azt az egy gólt is ők szerezték, hiszen Ivica Dragutinovics fejelt a saját kapujába.

"A statisztika mindenben a fölényünket mutatja, kivéve a gólszerzést, ezt a sportágat pedig arra játsszák. Így csak gratulálhatunk az Unireának, arra később már senki nem fog emlékezni, hogy két kapufát is szereztünk."

A csoport másik mérkőzésén a Stuttgart Skóciában nyert, a Rangers szakvezetője komoly kritikával illette csapatát.

"Nincs mentség, egyszerűen nem vagyunk elég jók ehhez a szinthez. Voltak lehetőségeink, de ugyanaz történt, mint az előző hazai meccseken. Idegenben jobban megy, talán azért, mert nincs akkora nyomás a csapaton" – értékelt Walter Smith, aki a többször is parádésan hárító Allan McGregort emelte ki.

Stuttgarti részről Markus Babbel nyilatkozott, aki örült, hogy lezárult csapata rossz szériája. A németek tíz mérkőzés után tudtak újra nyerni, és a szakvezető reméli, ezzel a sikerrel kikecmeregnek a gödörből.

Legfrissebb hírek

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
31 perce

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
1 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
1 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
2 órája

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
9 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
9 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
9 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája