BL-selejtező: Tavaly sem mi voltunk a favoritok, mégis sikerült - Bernáth

Vágólapra másolva!
2010.07.28. 14:38
Bernáth Csaba, a Debrecen csapatkapitánya bízik benne, hogy – bár az ellenfél esélyesebb – sikerül kivívni a továbbjutást a Basel ellen a labdarúgó BL selejtezőjében. A párharc első mérkőzését ma este 8 órakor rendezik meg a budapesti Szusza Ferenc Stadionban.

„Bárki is játszik, mindent meg kell tennünk a továbbjutás érdekében – idézi a DVSC-TEVA hivatalos honlapja, a dvsc.hu a sérüléséből teljesen felépülő, így pályára lépésben reménykedő csapatkapitányt. – Tavaly sem mi voltunk a favoritok, mégis bekerültünk a csoportkörbe. Ez a célunk most is. A Basel nagyon jó együttes, láttuk videofelvételen a Sion elleni bajnokiját. Játszó csapat, sok képzett futballista alkotja a keretet, tehát nagyon nehéz dolgunk lesz. Ráadásul a Megyeri úton a hazai pálya előnyét sem élvezhetjük. Más lenne a képlet Debrecenben, de abban reménykedünk, hogy nagyon sok szurkolónk biztat majd minket Újpesten is.”

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
16 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

3x3-as kosárlabda Eb: a férfi és női válogatott is kikapott a debreceni felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.08.31. 21:17

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik