BL-selejtező: Többre vagyunk képesek ennél – Thorsten Fink

2010.07.29. 09:05
Thorsten Fink, a Basel vezetőedzője nem volt teljesen elégedett a Debrecen elleni BL-selejtező megnyerése után: a Basel vezetőedzője szerint jobb teljesítményre is képes csapata.

„Elégedettek lehetünk az eredménnyel. A Bajnokok Ligájában idegenben két góllal meccset nyerni mindig felemelő érzés. Ugyanakkor jól láttam azt is, néhány futballistánk teljesítményén érződött a hétvégi bajnoki mérkőzés. Ezen a találkozón túlzottan sok labdát elpasszoltunk, és én azt reméltem, labdatartásban is jobbak leszünk. Mindezek ellenére jobb eredményt értünk el, mint amit vártunk” – mondta Thorsten Fink.

„Ennek ellenére saját együttesemtől többet vártam. A Debrecen erős csapat, mi viszont többre vagyunk képesek, mint amit a szerdai meccsen mutattunk. Kedvező helyzetben vagyunk a visszavágó előtt, azonban nem gondoljuk azt, hogy máris eldőlt a továbbjutás” – tette hozzá a Basel vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33