Mourinho nem aggódik a helyzetkihasználás miatt

2010.09.16. 10:20
null
Néha José Mourinho sem értette, mit csinálnak a játékosai (Fotó: Action Images)
A Real Madrid futballcsapatánál általános vélemény, hogy szerdán nagyobb különbséggel kellett volna győzniük az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A holland együttest irányító Martin Jol szerint csak kapusuknak köszönhetik, hogy megúszták 2–0-s vereséggel. Massimiliano Allegri, a Milan edzője szerint csapata a türelmével érte el az Auxerre elleni 2–0-s győzelmét.

 

A Real Madrid–Ajax találkozón az egyik találatot Gonzalo Higuaín szerezte (a másik öngól volt), ám az argentin csatárban így is maradt hiányérzet.

SZAVAZÁS

Melyik nemzet csapata nyeri meg a Bajnokok Ligája 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Sokkal több lehetőséget dolgoztunk ki. Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de nagyon boldogok vagyunk, hogy három ponttal kezdtük a sorozatot. Még a szezon elején vagyunk, úgyhogy van időnk, hogy, hogy egy-két variációt tökéletesítsünk, s mint csapat fejlődjünk” – mondta az argentin csatár.

Véleményét osztotta edzője, José Mourinho is, aki szerint nem voltak elég pontosak, de ez most még nem nagy tragédia.

„Jól futballoztunk, nagy nyomás alatt tartottuk őket, nem engedtük nekik, hogy a saját játékukat játsszák – dicsérte csapatát a portugál szakember. – Nem voltunk elég pontosak, ám nyertünk, mivel mi voltunk fölényben. Nagyobb is lehetett volna a különbség, de ezeken a mérkőzéseken még nem számít annyira a gólkülönbség, mint az egyenes kieséses szakaszban. Nem aggódom Cristiano Ronaldo és Higuaín miatt, a legtöbb edző szeretné, ha két ilyen játékosa lenne elöl. Előbb-utóbb jönnek majd a gólok is.”

„Ez meccs fiatal fiúkból álló két csapat között zajlott, ha kivesszük tőlünk Casillast, Carvalhót és Alonsót” – tette hozzá Mourinho.

Ezen a téren a két edző ellentétes állásponton volt, ugyanis Martin Jol szerint férfiak játszottak fiúk ellen, utóbbiakon természetesen saját fiait értette.

„Szerencsére Marten Stekelenburg jól védett, ezért kaptunk ki csak kettő nullára. Minden téren alulmaradtunk – értékelte a látottakat Jol. – Egy nullánál az ember még általában reménykedik benne, hogy tud valamit tenni, de ezúttal nem ez volt a helyzet. Ha Cristiano Ronaldo elkapja a fonalat, három gólt lő majd az ilyen találkozókon. Kellemetlen és nehéz este volt. A szerzett tapasztalatokat fel kell használnunk a Milan elleni meccsünkön.”

Az Auxerre-t fogadó Milan sokkal nyögvenyelősebben tartotta otthon a három pontot, ám végül ugyanúgy 2–0-ra nyert, mint a Real Madrid.

„Tetszett a türelem, amit a csapat tanúsított. Az Auxerre megnehezítette a dolgunkat, de szerencsére sikerült megtörnünk az ellenállását. Még az út elején járunk, az első félidőben nem a legjobbunkat nyújtottuk, de ez nem is könnyű, ha az ellenfél nem ad területet. Kivártuk a megfelelő pillanatot, és megnyertük a meccset” – nyilatkozta a Milan edzője, Massimiliano Allegri, aki először ült Bajnokok Ligája-mérkőzésen a kispadon.

 IBRA, A CSÚCSTARTÓ
Az Auxerre ellen Zlatan Ibrahimovic beállította Hernán Crespo Bajnokok Ligája-rekordját.
Ibrahimovic argentin kollégájához hasonlóan öt különböző csapat színeiben is betalált karrierje során a BL-ben: az Ajaxban, a Juventusban, az Interben, a Barcelonában és most a Milanban.
Crespo a Parma, a Lazio, az Inter, a Chelsea és a Milan játékosaként szerzett gólt BL-meccsen.

Kollégája, Jean Fernandez szerint elsősorban tapasztalatlanságuk miatt szenvedtek vereséget:

„Az első ellentámadásunk kulcsmomentum volt (Steeven Langil két üresen álló csapattársának is passzolhatott volna, de ő ellőtte a labdát, rosszul). Ha akkor betalálunk, nem üres kézzel térünk haza. Még egy nulla után is volt esélyünk, de a második góllal minden eldőlt. Az első órában nyújtott teljesítményünknek önbizalmat kellett volna adnia, ehelyett öt perc alatt összeomlottunk.”

A találkozót a 66. és a 69. perc között duplázó Zlatan Ibrahimovic döntötte el, aki érthetően feldobott állapotban nyilatkozott a lefújás után.

„Sokáig szenvedtünk az ellenfél kemény játéka miatt, de aztán tökéletes második félidőt nyújtottunk. Csodálatos este volt. Először játszottam a Milan színeiben a San Siróban, nagyon szerettem volna jól teljesíteni” – mondta a svéd csatár.

 BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Real Madrid (spanyol)–Ajax (holland) 2–0
 G:  Anita (31. – öngól), Higuaín (73.)
AC Milan (olasz)–AJ Auxerre (francia) 2–0
 G: Ibrahimovic (66., 69.)

 

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46