BL: José Mourinho úgy véli, csapata túl gyors volt a Milannak

2010.10.20. 00:29
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az AC Milan egyszerűen nem tudta felvenni a spanyolok által diktált tempót a Real 2–0-s győzelmével végződött Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésén.

„Nehéz meccsre számítottam, de nekem úgy tűnt, hogy olyan tempóban kezdtük a mérkőzést, ami egyszerűen túl gyors volt a Milannak. Gyorsan lőttünk kettőt, és egy harmadikat is szerezhettünk volna” – nyilatkozta.

„Három értékes pont ez fiatal együttesemnek egy rendkívül tapasztalt ellenféllel szemben. A csapat jól dolgozik, és meccsről meccsre fejlődik” – tette hozzá.

Massimiliano Allegri, a Milan fiatal trénere csapata jó értelemben vett arroganciáját és agresszivitását hiányolta.

„Rossz nap volt, de ez semmit nem vesz el az általam világklasszis csapatnak tartott Real Madrid győzelmének értékéből. Másfél percen belül minden megváltozott, előbb szétnyílt a sorfal, aztán megpattant egy lövés… Nem hiszem, hogy levertnek kellene lennünk a vereség után, sőt mindenekelőtt a pozitívumokat kell elemezni, mert azok is voltak” – mondta, de persze kritikai észrevételeit is megfogalmazta.

„Nem voltunk elég kemények és eltökéltek. Volt terünk a támadások építésére, de nem jöttek az indítások és az első tizenöt percben rengeteg bután eladott labdánk volt, amellyel magunkra húztuk a Realt. A kapott gólok után jól játszottunk, de a Madrid megdolgozott a sikerért. Az elejét rontottuk el, arrogánsabban és keményebben kellett volna fellépnünk.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46