BL: „Ezzel a szívvel, ezzel a hozzáállással további sikereket arathatunk” - Cambiasso

2011.03.15. 23:17
Az Internazionale labdarúgócsapatának argentin középpályása, Esteban Cambiasso szerint a címvédő Bayern München ellen aratott sikerében hatalmas szerepet játszott az Inter küzdőszelleme.

„Rettentő nehéz meccs volt. Az elején úgy tűnt, hogy a korai góllal minden a terveink szerint alakul, aztán kicsúszott a kezünkből az irányítás. Nagyszerű volt a mérkőzés, szívvel-lélekkel küzdöttünk, és megmentettünk egy veszni látszó találkozót” – mondta Cambiasso a Sky Sports Italiának.

„A meccs után vigasztaltam Júlio Césart, mert még mindig úgy érezte a hibája után, hogy mindent elronthatott volna. Ennek ellenére hatalmas védései is voltak, és ezekkel tulajdonképpen versenyben tartott minket. Goran [Pandev – a szerk.] is nehéz perióduson van túl, nem ment úgy neki a játék, ahogy szerette volna, így hatalmas elégtétel neki a győztes gól. A siker a bajnokságban is segíthet minket, sokkal jobb, hogy minden fronton állva maradtunk. Ezzel a sikeréhséggel, ezzel a szívvel, ezzel a hozzáállással még nagy sikereket arathatunk” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47