BL: Nem azért küldtek el, mert eltörtem a lány karját - Ribéry

2012.10.23. 09:22
Franck Ribéry, a Bayern München francia válogatott labdarúgója kedd este a Lille ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában. Ez alkalomból újra beszédtéma, miért kellett Ribérynek elhagynia a francia csapatot 13 évvel ezelőtt.

A Lille-nél úgy emlékeznek, hogy 1999-ben fegyelmi okok miatt váltak meg az akkor 16 esztendős Ribérytől, azonban a Bayern hétfői sajtótájékoztatóján a mikrofon mögé ülő Ribéry kiegészítette a történetet.

„Nos, való igaz, hogy akkoriban voltak problémáim az iskolában, és egy verekedés során véletlenül eltörtem egy lány karját. Ekkor küldtek el a csapattól, de a szándék már korábban is megvolt, hiszen úgy ítélték meg, túl alacsony vagyok ahhoz, hogy jó futballista legyek" – idézte fel a történtekről saját élményeit Ribéry.

A Lille-t elhagyván Ribéry szülővárosa csapatában, a Boulogne-sur-Merben futballozott, majd többek között a Metz, a Galatasaray és az Olympique Marseille érintésével, immár vb-ezüstérmesként került a Bayern Münchenbe, amelyet immár öt esztendeje erősít.

„Élvezem, hogy a Bayernben játszhatok, ugyanakkor szomorúsággal tölt el az a sok hazugság, amit most a lille-i időkről olvashattam" – mondta Ribéry, arra utalván, amit a Lille akadémiájának igazgatója szerinte féltékenységében nyilatkozott róla a France Soir hasábjain.

Jean-Michel Vandamme azt állította: „kétszázötven figyelmeztetés és háromszáz dorgálás" után voltak kénytelenek elbocsátani Ribéryt, mert bár látták rendkívüli tehetségét, nem hitték, hogy a magatartási problémákkal terhelve nagy futballista válik belőle.

Ribéry jelezte: a konfliktus ellenére örömmel tölti el a Lille utóbbi évekbeli megtáltosodása, különösen az, hogy a csapat 2011-ben elhódította a francia bajnoki címet.

A Bayern három ponttal, a házigazda Lille pont nélkül várja a két csapat kedd esti franciaországi csoportmérkőzését.

Legfrissebb hírek

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 12:49

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 11:05

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 07:55

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:53

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00

A gólvágója kidőlt, de nélküle is folytatta jó sorozatát a Strasbourg a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik