A Zenit milánói sikerrel az Európa-ligában

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 22:50
null
Hulkék „átugrottak” az Európa-ligában (Fotó: Action Images– archív)
A Bajnokok Ligája C-csoportjából az AC Milan és a Málaga már korábban bebiztosította továbbjutását. A Zenit 1–0-s milánói sikerével és az Anderlecht 2–2-es spanyolországi döntetlenjével az is eldőlt, hogy a szentpéterváriak folytathatják szereplésüket az Európa-ligában.

A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjában a keddi, utolsó fordulót megelőzően már csak egyetlen nyitott kérdés maradt. Az, hogy a négyes utolsó két helyén álló, öt meccs után egyaránt négypontos Zenit és Anderlecht közül melyik együttes végez az Európa-liga szereplést érő 3. helyen. A Málaga (csoportelsőként) és a Milan már korábban továbbjutott a BL legjobb 16 csapata közé.

A fenti kérdés pedig gyakorlatilag már 45 perc alatt eldőlt a Milan–Zenit, illetve az Anderlecht Málaga meccsen. A Zenit ugyanis Danny révén, a Milan védők asszisztálása mellett a 35. percben egy 12 méteres lapos lövéssel megszerezte a vezetést.

Mindeközben a másik meccsen a szünetben a Málaga is vezetett a Juhász Rolandot nem nevező Anderlecht ellen. A spanyol együttes a portugál Duda 17 méterről leadott, a jobb felső sarokba vágódó bombájával jutott előnyhöz, nem sokkal az első félidő lefújása előtt.

A második játékrész elején Milan Jovanovics okos löbbölésével egyenlített az Anderlecht, de később Duda a második gólját is megszerezte. Az Anderlecht a végén Dieudonné Mbokani góljával újra egyenlített, de a fordításra már nem maradt ideje. A Málaga ezzel veretlenül, 12 ponttal csoportelsőként jutott tovább.

Az Anderlechtnek így már csak akkor lett volna esélye az El-hely elérésére, ha a Zenit vereséget szenved Milánóban.

A legutóbbi négy tétmeccsén öt gólt szerző Stephan El Shaarawyt csak a kispadra nevező Milan 0–1 után ugyan többet birtokolta a labdát, és többet is lőtt kapura, mint a Zenit, de a győzelemre nem volt esélye, ugyanis még csak egyenlíteni sem tudott.

A Zenit nyert, és ezzel a csoport harmadik helyén végzett, így az El-ben folytathatja szereplését. A Milan nyolc ponttal, csoportmásodikként jutott be a BL nyolcaddöntőjébe.

BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT
Málaga (spanyol)–RSC Anderlecht (belga) 2–2
Gólszerző: Duda (45., 61.), ill. Jovanovics (50.), Mbokani (89.)
AC Milan (olasz)–Zenit (orosz) 0–1
Gólszerző: Danny (35.)
A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Málaga 6 3 3 12–5 +7 12
2. Milan 6 2 2 2 7–6 +1 8
3. Zenit 6 2 1 3 6–9 –3 7
4. Anderlecht 6 1 2 3 4–9 –5 5

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
2025.12.22. 18:45
Ezek is érdekelhetik