Kárpátaljai jelentés: Eltűnt csapatok vidéke

Ungvári reggelünk úgy indult, ahogyan mostanában a 115 ezres kárpátaljai város minden egyes napja: kilenc órakor megszólaltak a kattogó jelzések az utcai hangszórókból, majd ukrán nyelvű megemlékezés következett a háború halottjairól, köztük az eddig elesett több mint kétszáz ungváriról, és egy perc gyászszünet után felcsendült Ukrajna himnusza. A 2022-ben rögzített 115 ezres adat persze mostanság köszönőviszonyban sincsen a valósággal, helyi becslések szerint a Kelet-Ukrajnából érkezett menekültáradat megduplázta a lakosságszámot, ennek megfelelően az albérletárak is az egekbe szöktek, egy egyszobás lakás ára a borsosnak számító ötszáz és háromezer euró között mozog. Különös tapasztalat volt a beregszászi járás főként magyarok lakta, kiürült falvai után megtapasztalni a nagyvárosi tumultust, amely a várakozások alapján csak növekszik még. Kemény és hideg télre készülnek Kijevben, az energiaellátást nehezítő orosz bombázások folytán sokan települnek át a fővárosból is, noha a napi négy-öt órás áramszünet a kárpátaljai vidéken is általános jelenség.

A kiélezett helyzetben az ukrajnai futballélet hangsúlyai is nyugatra tolódnak, az ukrán válogatott kerete például – Andrij Sevcsenko futballszövetségi elnök útmutatása nyomán – az ungvári Avangard Stadionban rendezi be bázisát a november 14-i, Észak-Írország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtti napokban. A háború 2022-es elmérgesedése után átmenetileg maga a szövetség is itt tartotta válságüléseit, sőt akkor egy ideig hat kelet-ukrajnai élvonalbeli csapat használta párhuzamosan a létesítményt, az otthonát elhagyni kényszerülő Metaliszt Harkiv pedig azóta is a tizenkét hektáron elterülő, multifunkcionális sportkomplexum albérlője. A mérkőzéseket maximum négyszáz ember láthatja a helyszínen, a szűk keresztmetszetet a közelben található óvóhely befogadóképessége jelenti, a közönségnek légiriadó esetén oda kell húzódnia, amíg a csapatok és a stábtagok a stadionépület kijelölt folyosóin, minden oldalról két-két fallal védve várják a veszélyhelyzet végét.

A háború 2022-es berobbanása után rövid ideig szinte az ukrán élvonal teljes mezőnye használta edzésterepként a Szerednyében kialakított sportkomplexumot, így a mára felnőttcsapat nélkül maradt, ám százötven tagú utánpótlást működtető egyesület edzőjének fotóalbuma valóságos kincsesbánya. Olekszandr Peca igyekezett minden neves játékossal közös fotót készíteni, beállt mellé egy képre a Ferencvárosból a Sahtarhoz szerződő Olekszandr Zubkov is, kedvenc felvételünk azonban az, amelyen a helyi tréner krumpliszedés közben látható Olekszandr Horjanovval, a Metaliszt korábbi ukrán válogatott kapusával. Szerednye szomorú érdekessége, hogy a füves nagypálya mögött most Mariupolból áttelepült menekültek szükségkonténerei sorakoznak.

Viktor Kacsur, a Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, a stadion igazgatója készségesen körbevezetett minket a sporttörténelmi helyszínen, amelynek főkapujánál emléktábla utal a független Ukrajna válogatottjának első, 1992-es, Magyarország elleni – 3–1-es vendéggyőzelmet hozó – ungvári mérkőzésére. A stadion fenntartása – elmondása szerint – évi tízmillió hrivnyát (mintegy 72 millió forintot) emészt fel, bevételt hoz azonban a labdarúgó-, az atlétikai, a röplabda- vagy a teniszpályák bérbeadása. Itt játssza mérkőzéseit az országos élvonalban szereplő ungvári női együttes is, az FK Uzshorod férficsapatának nyári feloszlása után gyakorlatilag a nők maradtak a városi futball megmaradt képviselői. Illetve ez így nem teljesen igaz, hiszen mint Homonnai Lászlótól, az ungvári labdarúgó-szervezet első emberétől megtudtuk, öt amatőr társaság részvételével még mindig fut helyi férfibajnokság az Avangard Stadionban és az Avtomobiliszt-pályán. Ez önmagában is csodálatra méltó, tekintve, hogy például a beregszászi járásban, ahol 2014 előtt még körülbelül harminc felnőttcsapat működött, mára egyetlenegy sincsen, még Beregszászon sem.

Háborús időben, a hadkötelezettség szigorú szabályait ismerve Ungváron újra és újra felvetődik a kérdés: kik alkotják a felnőtt férfi futballcsapatokat? Ahogyan a megyei bajnok nagyszőlősi együttessel kapcsolatban korábban is megírtuk, alapvetően a fiatal koruk miatt még nem sorozható és az érvényes mentesítéssel rendelkező játékosok. És természetesen azok, akik nem menekültek külföldre vagy nem teljesítenek szolgálatot a hadseregben. Itt érdemes ismét szólni a futballélet szervezését és lehetőségeit meghatározó felmentési gyakorlatról: a kivételt jelentő kategóriák miatt most feltűnő népszerűségnek örvend a pedagógusi pálya, fellendült az idősgondozás, sok „túlkoros” diák iratkozik be egyetemre, a kétgyermekes házasoknál sorra érkezik a harmadik gyermek, és talán sohasem várták még olyan türelmetlenül emberek a hatvanadik születésnapjukat, mint a hadköteles kor végéhez közelítő férfiak. És a hallottak alapján muszáj megemlíteni még egy különleges, hivatalosan nem bevethető mentesítő eszközt: a pénzt.

Jelenleg menekültek szállásaként szolgál az ungvári Szpartak-stadionban kialakított Szabó József-magántárlat, így Vadim György, a sportlétesítmény vezetője, az ungvári női csapat edzője személyes irodájában mutatta meg a 86 éves ungvári Dinamo Kijev-klasszis itt őrzött személyes érmeit, trófeáit. A fővárosi csapattal négyszer szovjet bajnoki címet, a szovjet válogatottal 1966-ban világbajnoki negyedik korábbi középpályás Kijevben él, érdemeit is megemlítette beszédében Magyar Zoltán, az első magyar–ukrán válogatott mérkőzés szervezője, amikor a szeptember 4-én, 87 évesen elhunyt Dinamo Kijev-kapus, Havasi András emlékére gyertyát gyújtott a Szpartak-pálya kezdőkörében.

„A háborúnak nincsenek pozitívumai, nincsenek negatívumai, a háború maga egy katasztrófa. Az árát pedig a szegények és az egyszerű emberek fizetik meg” – hallottuk egy sportvezető névtelenül megfogalmazott alapvetését. A keserves megállapítást alátámasztják a fényképek, amelyeket az Avangard Stadionban rendezett veteránbajnokság mérkőzéseiről láttunk. Az ungvári pálya évente körülbelül tíz alkalommal ad otthont a speciális tornának, amelyen a frontot megjáró sebesültek, amputált kezű vagy levágott lábú katonák csapatai futballoznak. A délelőtti békés pályabejárás során a távolból folyamatosan puffogó lövések, a tíz kilométerre fekvő rahoncai katonai lőtér hangjai figyelmeztettek: kizökkent idők járnak.

Az embert próbáló körülmények ismeretében még inkább felértékelődik a középkorú futballista ragaszkodása szülőföldjéhez: „Sokan kérdezik, miért nem lépek meg Németországba. Elmondom: én királynak se mennék el oda. Itt szeretek élni, ez a föld az otthonom, és ha én elmegyek, ki védi meg a gyermekeimet? Aki egyszer elhagyja Kárpátalját, máshol talál munkát, boldogulást, aligha tér már vissza ide. Én maradok.”