BL: Keller, a Schalke edzője, hosszú hibalistát készített

Vágólapra másolva!
2013.03.12. 23:45
Az isztambuli 1–1 után Gelsenkirchenben a török Galatasaray 3–2-re legyőzte a Schalkét, így 4–3-as összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé. A hazai mester nem kevés hibát talált övéi játékában.

„Nincs magyarázat arra, ahogyan az első félidőben játszottunk, ott kellett volna folytatnunk, ahol abbahagytuk a Dortmund ellen, erre most nem voltunk eléggé agresszívek, mindenki csak tíz százalékot hozott ki magából – mérgelődött a lefújás után a Schalke trénere, Jens Keller. – Nem voltunk eléggé bátrak, nem koncentráltunk eléggé, túl sok helyet adtunk nekik. A második félidőben már jobbak voltunk, pedig az ellenfél gyémánt-alakzatra váltott a középpályán, és ez meglepett minket. hatékonyabbak lettünk a párharcokban, de nem tudtuk kiheverni azt, hogy olyan sokan hiányoztak tőlünk. A második játékrész, mondom, sokkal jobb lett, az igazi arcunkat mutattuk, nincs okunk szomorkodni. A találkozót már az első félidőben elvesztettük.”

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

„Lehet, hogy még nem világsztár, de nagyon közel áll hozzá” – a Galata pályaedzője Sallai Rolandról

Légiósok
2026.01.26. 11:36

Légiósok: Sallai Roland és Varga Barnabás is gólpasszt adott, Vancsa Zalán gólt szerzett

Légiósok
2026.01.24. 20:38

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Sallai Roland beadásából gól született, a Galata döntetlent játszott az Atlético Madriddal

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 20:40
Ezek is érdekelhetik