BL: Mindenki szomorú, de emelt fővel térhetünk haza - Valverde

2013.03.06. 23:33
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a PSG hazai pályán, felejthető mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Valenciával, ezzel 3–2-es összesítéssel bejutott a negyeddöntőbe. A hazaiak mestere elégedett, a vendégeké büszke fiaira.

„Nehéz, bonyolult, szoros mérkőzés volt – nyilatkozta a lefújást követően Carlo Ancelotti, a PSG olasz mestere. – Az ellenfél igazán jól játszott, mi pedig nem mutattuk éppen legszebb arcunkat az első félidőben. A kapott gól felébresztett minket, innentől kezdve jobban irányítottuk a mérkőzést, mint az első félidőben. A klub számára a továbbjutás fontos eredmény, 18 év után vagyunk újra a legjobb nyolc között. A BL megnyerése nem tartozik céljaink közé. Eleinte senki sem tudta, mire vagyunk képesek, de megnyertük csoportunkat, most meg már ott vagyunk a legjobb nyolc között. Remélem, a következő körben is jól megy majd a csapatnak."Carlo Ancelotti, a PSG olasz mestere. – Az ellenfél igazán jól játszott, mi pedig nem mutattuk éppen legszebb arcunkat az első félidőben. A kapott gól felébresztett minket, innentől kezdve jobban irányítottuk a mérkőzést, mint az első félidőben. A klub számára a továbbjutás fontos eredmény, 18 év után vagyunk újra a legjobb nyolc között. A BL megnyerése nem tartozik céljaink közé. Eleinte senki sem tudta, mire vagyunk képesek, de megnyertük csoportunkat, most meg már ott vagyunk a legjobb nyolc között. Remélem, a következő körben is jól megy majd a csapatnak."

„Azzal a reménnyel jöttünk ide, hogy továbbjutunk, de tudtuk előre, hogy nem lesz könnyű dolgunk ezzel a remek ellenféllel szemben – így Ancelotti kollégája, a spanyol Ernesto Valverde, a Valencia mestere. – Gyorsan gólt akartunk szerezni, de ez csak a szünet után jött össze. Jól semlegesítettük az ellenfelet, az elején megakadályoztuk kontráikat, aztán már mennünk kellett előre bátran, emiatt nekik is voltak helyzeteik. Nem voltunk ma elég gyorsak és robbanékonyak, nem cikáztunk a gyepen. Az öltözőben mindenki szomorú, de emelt fővel térhetünk haza."

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
20 órája

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36