BL: Gulácsiék nem tudták legyőzni odahaza a Fenert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.31. 22:27
A labdarúgó Bajnokok Ligájának harmadik selejtezőkörében az osztrák Salzburg Gulácsi Péterrel a kapuban a török ezüstérmes Fenerbahcét fogadta, és bár sokáig vezetett, de a legvégén büntetőből egyenlítettek a vendégek.

Az osztrák csapatban kezdett a nyáron érkezett Gulácsi Péter, akinek a legtöbb gondot a Webó, Dirk Kuyt csatárkettős okozta. A hazaiak kezdtek jobban, Jonathan Soriano már a 3. percben vezetést szerezhetett volna számukra, majd nemsokára elcsöndesedett a találkozó. A szünet után Webót a 14 millió eurót érő Moussa Sow váltotta, tehát Gulácsi továbbra sem unatkozott. Ügyesen hárította a magyar kapus a holland Kuyt próbálkozását, de társai sem tétlenkedtek, Alan a 68. minutumban vezetést szerzett a Salzburgnak. A hajrá a törököké volt, kis híján Sowé lett az utolsó szó, de Gulácsit kisegítette a kapufa, majd magabiztosan védte Raul Meireles fejesét is honfitársunk. A ráadás harmadik percében ismét Kuyt próbálkozott, de Gulácsin ezúttal sem tudott kifogni. Mégsem nyert azonban az osztrák csapat, mert két perc múlva a csereként beállt Cristian büntetőből egyenlített (az osztrákok balhátvédje, Andreas Ulmer kezezett rosszkor és rossz helyen). Nagyon kevés kellett volna a győzelemhez a „sógoroknak".

 

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Salzburg (osztrák)–Fenerbahce (török) 1–1
(Alan 68., ill. Cristian 90+5. – 11-esből)

KORÁBBAN:
Ludogorec Razgrad (bolgár)–Partizan Beograd (szerb) 2–1 (Marcelinho 54., Alekszandrov 67., ill. Sz. Markovics 49.)
APOEL (ciprusi)–Maribor (szlovén) 1–1 (Esmaël Gonçalves 21., ill. Tavares 64.)
Molde (norvég)–Legia Warszawa (lengyel) 1–1
(Chima 29., ill. Dvalisvili 69.)


KÉSŐBB:
20.45: Celtic (skót)–Elfsborg (svéd)

A keddi mérkőzésekről ide kattintva olvashat!

Bajnokok Ligája-adatbank ITT!

Terülj, terülj, BL-asztalkám: így nyílik az ajtó a futballelitbe

 

Legfrissebb hírek

Közös világbajnoki meccsnézés Budapesten a német válogatott és Gulácsi Péter főszereplésével

Foci vb 2026
2026.06.26. 09:18

A Rangerstől érkezik Redzicék új edzője

Minden más foci
2026.06.17. 16:05

BL: az ETO-ra a selejtező 2. fordulójában az izraeli bajnok várhat

Bajnokok Ligája
2026.06.17. 12:17

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47
Ezek is érdekelhetik