Barca: „A 4-0 mögött nincs nagyszerű játék”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.19. 11:15
null
Lionel Messivel nem bírtak az ajaxosok (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjának első fordulójában a Barcelona és a Milan is érvényesítette a papírformát: a spanyol gárda az Ajaxot győzte le hazai pályán meggyőző fölénnyel (4–0), míg az olasz együttes a skót Celticet küldte haza egy 2–0-s vereséggel.

Három góllal vette ki a részét Lionel Messi a Barcelona BL-győzelméből: a spanyol csapat a csoportkör első fordulójában otthon nyert 4–0-ra az Ajax ellen. A triplázó argentin támadó annak örült a lefújás után, hogy minél több taktikai elemet képesek felvonultatni, viszont sajnálatát fejezte ki az édesapját gyászoló vezetőedzőnek, Gerardo Martinónak.

„Minél több játékot tudunk, annál jobb nekünk. Most például kimondottan gyors kontráink voltak – emelte ki övéi erényeit Messi, majd utalt a vezetőedzőre. – Nagyon sajnáljuk Martinót, sok lelkierőt kívánunk neki, és együtt érzünk vele.”

A dél-amerikai szakember győzelemmel – nem is akármilyennel – debütált tehát a BL-ben, de sokáig nem ünnepelhet, mert a sajtótájékoztatót követően máris a repülőtér felé vette az irányt. Hogy idejében kiérjen, rendhagyó módon ezúttal nem a vendégcsapat, hanem a hazai gárda mestere kezdhette az értékelést. Martino pár órát tölthet együtt a gyászoló családdal, majd a tervek szerint szombaton Madridba érkezik vissza, ahol csapatára a soros bajnoki vár aznap, méghozzá a Rayo Vallecano ellen.

„Aggódtam a sok pontatlanságunk miatt az első félidőben, ami nem éppen jellemző ránk. A másodikban már jobbak voltunk, sokkal jobban érezhettük magunkat, hiszen mi irányíthattunk – mondta Martino. – A négy nullás győzelem mögött nincs talán olyan nagyszerű játék, mint amire a különbségből következtetni lehetne, de azért biztos győzelem volt. Nem teljesen új, amit most játszunk, hiszen évekkel ezelőtt Rafa Márquez rendre hasonlóan hosszú passzokkal lépett be a játékba. Az, hogy van alternatívánk, még nem jelenti, hogy megváltozik a saját játékunk. Csak épp folyamatosan keressük, hogy lehetünk még jobbak.”

A H-csoport másik mérkőzésén a Milan 2–0-ra felülmúlta odahaza a Celticet. Neil Lennon, a skót együttes menedzsere úgy érezte, voltak a meccsnek olyan periódusai, amikor csapata jobban futballozott, de nem tudott élni a lehetőségeivel.

„Csalódott vagyok, mivel hosszabb időszakokra uraltuk a játékot. Ki kell használni a lehetőségeidet. Sajnos ezen a meccsen semmi sem jött össze, a Milan pedig gólokkal felelt a sikertelenségünkre – nyilatkozta Neil Lennon. – Ez az eredmény hízelgő a Milan számára, nem volt két gól a két gárda között. Jól futballoztunk, voltak helyzeteink, bántó, hogy mégis pont nélkül távoztunk a San Siróból.”

Lennon olasz kollégája, az AC Milant irányító Massimiliano Allegri szerint szerencsés góllal szerezték meg a vezetést, és csak az a fontos, hogy behúzták az összecsapást.

„Lényeges volt, hogy nyerjünk. A második félidő elején szenvedtünk, szerencsénk volt a vezető góllal – mondta a meccs után Massimiliano Allegri. – A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. Nem vagyok mérges amiatt, hogy mindig a hajrában szerzünk gólokat, főleg, ha örülhetek a találkozó végén! Javulnunk kell még, sok labdát adunk el és a passzjátékunk is hagy kívánnivalót maga után. Pozitívnak kell maradnunk, mindig bízom az utolsó tizenöt-húsz percben. A cserék ezúttal is meghozták a várt hatást, ahogy a hétvégi bajnokin is.”

BAJNOKOK LIGÁJA
H
-CSOPORT, 1. FORDULÓ

AC MILAN (olasz)–CELTIC (skót) 2–0
Milánó, San Siro. V: Stark (német)
Milan: Abbiati – Zaccardo, Zapata, Mexes, Constant (Robinho, 76.) – Muntari, N. de Jong, Nocerino – Birsa (Emanuelson, 63.) – Matri (Poli, 87.), Balotelli
Celtic: Forster – Van Dijk, Lustig, Ambrose, Izaguirre – S. Brown, Matthews (Boerrigter, 75.), Mulgrew (Biton, 89.), Commons (Pukki, 77.) – Stokes, Szamarasz
Gólszerző: Zapata (80.), Muntari (86.)

BARCELONA (spanyol)–AJAX (holland) 4–0
Barcelona, Camp Nou. V: Moen (norvég)
Barcelona:
Víctor Valdés – Dani Alves, Piqué (Bartra, 80.), Mascherano, Adriano – Busquets, Fabregas (Xavi, 71.), Iniesta – A. Sánchez, Messi, Neymar (Pedro, 72.)
Ajax: Vermeer – Van Rhijn, Moisander (Van der Hoorn, 73.), Denswil, Blind (Schöne, 78.) – Bojan Krkic, C. Poulsen, Duarte – S. de Jong (Serero, 59.), Sigthorsson, Boilesen
Gólszerző: Messi (22., 55., 75.), Piqué (68.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 1 1 0 0 4–0 +4 3
2. AC Milan 1 1 0 0 2–0 +2 3
3. Celtic 1 0 0 1 0–2 –2 0
4. Ajax 1 0 0 1 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
7 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34