BL: Az Arsenal biztonsági játékot hozott - Szubotics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 08:31
A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának harmadik fordulójában a Borussia Dortmund 2–1-re nyert idegenben az Arsenal ellen. Neven Szubotics, a vendégek szerb védője szerint csapata többet tett a sikerért.

„Nyilvánvalóan nagyon örülünk a három pontnak. Különösebb várakozás nélkül jöttünk ide, de bíztunk a jó eredményben, és ahogy haladt előre a meccs, úgy reméltünk egyre többet és többet. Nem hiszem, hogy az Arsenal volt a jobb, biztonsági játékot hozott. Talán azt gondolták, hogy a türelmükkel több gólt szereznek, ám mi többet futottunk, jobban védekeztünk és nagy helyzeteink voltak. A győztes találatért nagy dicséret jár [Robert] Lewandowskinak, 82 percen keresztül küzdött a gólért, és egyértelműen megérdemelte, mert [Per] Mertesacker és [Laurent] Koscielny között kemény harcot vívott" – összegzett Neven Szubotics, a Dortmund szerb középhátvédje.Neven Szubotics, a Dortmund szerb középhátvédje.

„Tudtuk, hogy lesznek helyzeteink, és a helyzetből gólt kell szereznünk. Tudtuk, és ezt tettük. Lewandowski keményen dolgozott, és nagyszerű, hogy gólt szerzett. Nagyon örültem neki" – fűzte hozzá egy másik csapattárs, a török Nuri Sahin.

 

Legfrissebb hírek

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Az Arsenal két öngóllal győzte le a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.13. 23:00

Hiába duplázott Brandt, a Bodö/Glimt pontot rabolt Dortmundból

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 23:01

Nem bírt az Athletic Bilbaóval a PSG; Madueke vezérletével maradt hibátlan az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 22:55

Látványos, sarkazós gól is kellett a Hamburg Werder Bremen elleni győzelméhez

Német labdarúgás
2025.12.07. 17:51
Ezek is érdekelhetik