Oktoberfest után: a Bayern pofonjai elől nem menekül Európa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.21. 11:51
null
Nő. Sör. Siker. Mi kell még? (Fotó: Reuters)
Ismét BL-játékhét, ismét BL power ranking: minden játékhét elején összeállítjuk szubjektív Bajnokok Ligája-erősorrendünket, amelyben a legjobb 16 csapatot rangsoroljuk részben pillanatnyi formájuk, de főleg a sorozatban vélt esélyeik alapján. Sorozatunk második részében továbbra is a Bayern München vezet, továbbra is a Barcelona a második, ám a harmadik helyre feljött az Özil-meghajtású Arsenal.

Az amerikai csapatsportokat rendszeresen követők számára nem ismeretlen a power ranking fogalma: mivel a tengerentúli ligákban nem játszik mindenki mindenkivel, nincs összesített tabella, ezért a szaklapok vállalják magukra, hogy erősorrendbe állítsák a csapatokat. Ezek a listák szubjektív rangsorok, amelyek igyekeznek valós képet mutatni az erőviszonyokról, de egyben játékosak is. A BL-erősorrendet szerkesztőségen belüli szavazás alapján határozzuk meg, nem kizárólag (sőt!) az aktuális forma alapján.

1. (az előző listán: 1.) Bayern München (német)

Masírozás hallatszik, bemenetel a ranglistaelső: az Oktoberfestnek ugyan már vége, de az európai futball rangelsője továbbra is a Bayern München. Hogy miért? Mert a Bayern egyrészt tetszése szerint pofoz le minden szembejövőt a Bundesligában (a veretlenségi sorozat már 34 mérkőzéses), másrészt az egész naptári évben csak két vereséget szenvedett el. A brutális erősségű német rekordbajnoknál azonban – erre a napokban már többen felhívták a figyelmet, köztük Ottmar Hitzfeld is – addig lesz minden szép és jó, amíg az öltözőben nem kezdenek nyugtalankodni az arra hajlamos (és Pep Guardiola által mellőzött) futballisták. A sérülések eddig megoldják ezt a gondot, a legutóbbi BL-fordulóban a Manchester Cityt laposra verő müncheniek pedig a Plzen elleni „sörös" mérkőzésen gördíthetik tovább a bajor címerrel ékesített úthengert.

2. (2.) Barcelona

Katalóniában is ritkán hallatszik nyüszítés kudarcok után: a Barcelona a legutóbbi három vereségét mind a Bayerntől szenvedte el, ezzel is bizonyítva, hogy miért a müncheni csapat az első a listán. A Barca 21 bajnoki óta veretlen, a BL-ben százszázalékos, gólt nem kapott, most már csak azt a problémát kell megoldani, hogy miért nem tud nyerni tétmeccsen a katalán zászlót mintázó vendégmezben... A BL-ben itt az újabb lehetőség erre, a Milan ellen.

3. (7.) Arsenal

Hátulról ágyúval támadnak, Arsene Wenger legénysége immár dobogós a power rankingben. Az angol listavezető néha olyan támadásokat vezet, hogy az úri közönség dorombol, Özil érkezése csúcsra járatta a motort, és az Arsenal (még) elbírja a hagyományos sérüléshullámot is. A jelszó? Wenger tudja!

4. (3.) Real Madrid

Az „olcsó Bale” (azaz Cristiano Ronaldo – köszönet az elnevezésért a gyilkos humorú északír drukkereknek) élcelődést azzal csapta le a Real, hogy tudatta: mégis Ronaldo volt a drágább, így felderülhet a portugál elfelhősödött homloka. A Dortmund elleni BL-zakó óta tétmeccsen csak a városi rivális Atlético tudta elkapni a Realt, a gépezet csikorog, de azért működik – a Juventus elleni elitliga-rangadón Carlo Ancelotti csapata első nagy európai feladata előtt áll a szezonban. Ha már itt tartunk: a két spanyol óriás október 26-án kezdi csépelni egymást az el Clásicón, a Barca és a Real e heti eredményei alighanem az erősorrendre is hatással lesznek.

5. (4.) Dortmund

Jürgen Klopp emberei továbbra is mérgezett egerekként rohangálnak a pályán, és mivel az Arsenal ebben partner lesz, listánk 5. és 3. helyezettje alighanem parádés BL-meccset villant a héten. Rohanásból, no meg látványos, egyérintős akciókból túladagolás-veszély lesz. Jürgen Klopp most nem tudja a nápolyihoz hasonlóan szörnnyé változva halálra rémíteni a játékvezetőt, mivel az eltiltását tölti.

6. (12.) Chelsea

Rossz időszakát követően már egy hónapja veretlen José Mourinho csapata, amely Gelsenkirchenben nyújthatja tovább a sorozatot – törnek is felfelé a kékek a rangsorban. A népszerű Football Manager számítógépes játék „wonderkidjeivel” (Oscar, Hazard meg a többiek) nyomuló Chelsea a BL-t követően „fontrangadót” vív a Manchester City ellen, volt már egyszerűbb hetük is a londoniaknak. Mondjuk néhány másik csapat is elmondhatja ezt magáról a listán!

7. (9.) Paris SG

A lehetetlen gólok világbajnoka, Zlatan Ibrahimovic és Edinson Cavani egyaránt termel, ez pedig nagyon, nagyon rossz hír az aktuális ellenfeleknek. A francia uralomért folytatott párharcban a PSG a szintén pénzeszsákokkal kelő és fekvő Monaco előtt van, de az európai rangsorban azért még messzebb az elsőség – bár aktuális BL-csoportját alighanem eltiporja Ibra és társasága.

8. (5.) Manchester City

A világ egyik legdrágább kispadjával (a West Ham ellen „csak” Kolarov, Milner, Jovetics, Lescott, Zabaleta és Dzeko, valamint Pantilimon – ő nem drága, de legalább hatalmas – koptatta a padot) rendelkező Citynek lassan kezd égő lenni, hogy a BL-ben csak szenved és szenved. Miután a Bayern csúnyán beárazta a Cityt, a manchesterieknek igencsak nyerniük kellene Oroszországban, mert a végén még kellemetlen meglepetés éri őket az elitligában.

9. (11.) Atlético Madrid

Oda a bajnoki veretlenség nyolc győzelem után, ám ettől még az Atlético előrébb jött a rangsorban: Diego Simeone emberei nem kérnek, de nem is adnak kegyelmet. A hazájában szinte verhetetlen Porto otthonában aratott győzelem jó helyzetbe hozta csoportjukban a madridiakat – a BL-ben az igazán nagy feladatok későbbre maradnak az Atléticónak, addig meg eldől az is, meddig bírják a bajnoki ritmust.

10. (8.) Juventus

Antonio Conte csapata a Real Madrid ellen bizonyíthatja, hogy fel tudja venni a versenyt az európai elittel, bár ehhez az sem ártana, ha a Serie A-ban nem csak totális szenvedést mutatna be a csapat. A fogcsikorgatva kigyötört győzelmeket követően a sors iróniájaként a Juve simán vezetett és jobban játszott Firenzében, csak hát a Fiorentina a semmiből feltámadt, és 15 perc alatt padlóra küldte a Juvét. Adódik a kérdés: elég jó-e az európai színtéren az az együttes, amely így össze tud omlani egy előtte „agyonnyert” mérkőzésen?

11. (10.) Manchester United

David Moyes hosszú éveket töltött azzal, hogy az Everton megelőzze a Manchester Unitedet, ez mostanra sikerült – hangzik a gyilkos poén. Tény, hogy a skót edző nem kezdett épp lehengerlő teljesítménnyel az MU kispadján, és tény az is, hogy hallatszik a morgolódás emiatt – sok múlik azon, Moyes mennyire (és meddig) bírja ezt. Persze azt ő is tudta: Sir Alex Fergusontól átvenni a csapatot a világ egyik leghálátlanabb edzői feladata.

12. (6.) Napoli

A nápolyiak most vesztették el a veretlenségüket a Serie A-ban, de hát a szemmel láthatóan teljesen megőrült AS Roma késébe mindenki beleszaladt eddig, ők csak „erősítik” a sormintát. Rafa Benítez gárdája az olasz élvonalban nyilván ott lesz a legjobbak között, a nagy feladat addig a BL – ki kellene navigálni a Dortmund, Arsenal, OM trió mellől a csoportból. Az erősorrend 3. és 5. helyezettjével két helyért tusakodni nem jó előjel, akkor sem, ha Nápolyban még a legnagyobb csapatoknak is „csokis lehet a gatya”, tekintve a félelmetes hangulatot.

13. (15.) Milan

A Milan a középmezőny szürke masszájából nézi a Serie A küzdelmeit, és ha ez nem elég, még Mario Balotelli is sérült. Ez nem csak azért rossz, mert oda a legveszélyesebb csatár, hanem azért is, mert sérülten Balotellinek túl sok ideje van unalmában marhaságokat csinálni. A piros-feketéknek Barca, Parma, Lazio, Fiorentina, Barca menetrend jön a következő hetekben, tuti, hogy szívesebben játszanának mindig a Chievóval.

14. (13.) Sahtar Doneck

Az ukrán futballt kevéssé figyelemmel kísérőknek hír lehet, hogy a Sahtar csupán második a tabellán, a felháborító trónbitorlást ráadásul nem is a Dinamo Kijev, hanem a Metaliszt Harkiv követi el. A doneckiek bármely csapatból véres verejtéket tudnak izzasztani, ám addig nem szólhatnak bele az igazán nagyok dolgába, amíg nem változtatnak a nagyon vegyes BL-mérlegükön. Kulcsmeccs jön a Leverkusen ellen.

15. (16.) Leverkusen

Egy Sahtar elleni vereség komoly fejfájást okozna a gyógyszergyáriaknak, akik egyébként – ez már önmagában hatalmas szó! – tartani tudják a Bayern, Dortmund duó irgalmatlan tempóját a Bundesligában. Az önbizalommal nincs gond, a Leverkusen április óta csak két tétmérkőzést vesztett el.

16. (új) Schalke

Klaas-Jan Huntelaar úgy tért vissza, hogy megint műthetik, így Szalai Ádám centerjátékával tarthatja magát a listán az új belépő Schalke. November első hetéig két Chelsea-meccs és egy Dortmund elleni derbi, meg egy berlini vendégjáték szerepel a gelsenkircheni programban – ez mindent sejtet, csak jót nem... Persze megfordíthatjuk ezt, és mondhatjuk: ha a Schalke jól jön ki a gyilkos szériából, bizonyítja: méltán szerepel BL-erősorrendünk első tizenhat csapata között.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
KEDD
E-CSOPORT

Steaua Bucuresti (román)–FC Basel (svájci) 20.45
Schalke 04 (német)–Chelsea (angol) 20.45 (tv: Digi Sport 1, élő)
F-CSOPORT
Arsenal (angol)–Borussia Dortmund (német) 20.45 (tv: Digi Sport 2, élő)
Olympique Marseille (francia)–Napoli (olasz) 20.45
G-CSOPORT
FC Porto (portugál)–Zenit (orosz) 20.45
Austria Wien (osztrák)–Atlético Madrid (spanyol) 20.45
H-CSOPORT
Celtic (skót)–Ajax (holland) 20.45
Milan (olasz)–Barcelona (spanyol) 20.45 (tv: Sport 1, élő)
SZERDA
A-CSOPORT

Bayer Leverkusen (német)–Sahtar Doneck (ukrán) 20.45
Manchester United (angol)–Real Sociedad (spanyol) 20.45 (tv: Digi Sport 2, élő)
B-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) 20.45 (tv: Digi Sport 1, élő)
Galatasaray (török)–FC Köbenhavn (dán) 20.45
C-CSOPORT
Anderlecht (belga)–Paris Saint-Germain (francia) 20.45
Benfica (portugál)–Olympiakosz Pireusz (görög) 20.45
D-CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz)–Manchester City (angol) 18.00 (tv: Digi Sport 1, élő)
Bayern München (német)–Viktoria Plzen (cseh) 20.45

A CSOPORTÁLLÁSOK
A-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Manchester United 2 1 1 0 5–3 +2 4
2. Sahtar Doneck 2 1 1 0 3–1 +2 4
3. Bayer Leverkusen 2 1 0 1 4–5 –1 3
4. Real Sociedad 2 0 0 2 1–4 –3 0
B-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Real Madrid 2 2 0 0 10–1 +9 6
2. Juventus 2 0 2 0 3–3 0 2
3. FC Köbenhavn 2 0 1 1 1–5 –4 1
4. Galatasaray 2 0 1 1 3–8 –5 1
C-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Paris SG 2 2 0 0 7–1 +6 6
2. Olympiakosz 2 1 0 1 4–4 0 3
3. Benfica 2 1 0 1 2–3 –1 3
4. Anderlecht 2 0 0 2 0–5 –5 0
D-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Bayern München 2 2 0 0 6–1 +5 6
2. Manchester City 2 1 0 1 4–3 +1 3
3. CSZKA Moszkva 2 1 0 1 3–5 –2 3
4. Viktoria Plzen 2 0 0 2 2–6 –4 0
E-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Schalke 2 2 0 0 4–0 +4 6
2. Basel 2 1 0 1 2–2 0 3
3. Chelsea 2 1 0 1 5–2 +3 3
4. Steaua Bukarest 2 0 0 2 0–7 –7 0
F-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Arsenal 2 2 0 0 4–1 +3 6
2. Napoli 2 1 0 1 2–3 –1 3
3. Borussia Dortmund 2 1 0 1 4–2 +2 3
4. Olympique Marseille 2 0 0 2 1–5 –4 0
G-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Atlético Madrid 2 2 0 0 5–2 +3 6
2. FC Porto 2 1 0 1 2–2 0 3
3. Austria Wien 2 0 1 1 0–1 –1 1
4. Zenit Szentpétervár 2 0 1 1 1–3 –2 1
H-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Barcelona 2 2 0 0 5–0 +5 6
2. AC Milan 2 1 1 0 3–1 +2 4
3. Ajax 2 0 1 1 1–5 –4 1
4. Celtic 2 0 0 2 0–3 –3 0

 

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
19 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
23 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik