Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
2026.10.18. 07:10
Minden idők egyik legjobb, de feltétlenül a legnagyobb hatású női teniszezője, a hetvenes-nyolcvanas abszolút sztárja az október 18-án 70 éves Martina Navratilova – aki három évtizeden át nyert Grand Slameket, összesen 59-et, egy huszárvágással korán a szabad világba emigrált, ahol a csúcson bátran felvállalta biszexualitását, jelenlegi házastársa nem más, mint az utolsó előtti Miss Szovjetunió…
Az első és legnagyobb riválissal, az amerikai Chris Everttel emlékezetes csatákat vívtak

Legszebb éveiben lényegesen nagyobb sztár volt nála Chris Evert (kettejük 80 egymás elleni meccséből kicsivel többet, 43-at nem ő nyert meg) – a modern közízlés mégis Martina Navratilovát tartotta meg a reflektorfényben, a szőke szépséget már-már elfeledve.

Na, nem mintha a Prágában Martina Subertová néven született későbbi klasszis ne lett volna kivételesen remek teniszező, életveszélyes volt a bal keze, csodás a fonákja és elsőrangú a röptéje. Hároméves korában szülei elváltak, sportos édesanyjával Revnicébe költözött, ahol a mama 1962-ben hozzáment Miroslav Navrátilhoz. Martina ekkor már teniszezett, a pótpapa, „Mirek” lett az első edzője, a kislány fel is vette vezetéknevét, és már 15 évesen győzött a csehszlovák felnőtt bajnokságon. (A vér nem vált vízzé, édesanyja is teniszezett, nagymamája, Agnes Semanská pedig a második világháború előtt az egyik legjobb csehszlovák női játékosnak számított.)

Amint hivatásos lett, 17 évesen Orlandóban megnyerte az első tornáját, és még annak az évnek a végén döntőzött az Australian Openen, majd júniusban a Roland Garroson is. Amikor pedig a US Openen elveszítette az Evert elleni elődöntőjét, fogta magát, New Yorkban besétált a Menekültügyi Hivatalba érdeklődni, és miután a Washington Post valahonnan kiszagolta az esetet, és másnapi számában meg is írta, a kommunista Csehszlovákiából érkező Martina ijedtében sajtótájékoztató keretében politikai menedékjogot kért. Egy hónap múlva megvolt a zöldkártyája, igaz, állampolgárságot csak hat évvel később kapott, amikor már tízszeres Grand Slam-győztesnek mondhatta magát. (Csehszlovák állampolgárságától természetesen megfosztották, végül 2008-ban sikerült elérnie, hogy akkor már a cseht visszakaphassa.)

Az igazi szárnyalás a nyolcvanas éveké, ekkor minden arannyá vált Navratilova keze alatt. Meg sem rezdült, amikor közeledett a harminc, jöhettek a feltörekvő fiatalok, visszaverte támadásaikat, miközben 1983-at felülmúlhatatlan 86–1-es rekorddal zárta, ami az 1969 óta íródó open era legjobb győzelmi mutatója. Egyedül a Roland Garros döntőjét veszítette el. Amúgy meg 1982 és 1984 között összesen hat egyes mérkőzést bukott el…

Aztán a nyolcvanas évek végén megkezdte uralkodását az ifjú Steffi Graf, ám a (nyugat)német lány 1990-ben váratlanul kikapott a Zina Garrison elleni wimbledoni elődöntőben, Navratilova pedig köszönte szépen, legyőzte honfitársnőjét, és 34. életévében megnyerte 18., utolsó egyéni Grand Slam-címét is.

Igazi győztes típus volt, amit az egyik remek bon mot-ja is alátámaszt: „Aki azt mondta, hogy nem az számít, nyersz-e vagy veszítesz, valószínűleg veszített…” Legtöbbet idézett mondása pedig tökéletes cáfolata a tévesen Coubertin bárónak tulajdonított híres mondásnak a győzelemről és a részvételről: „A különbség a részvétel és az elkötelezettség között olyan, mint a sonkás tojásnál: a tyúk csak beleadja a tojást, a disznó viszont az egész bőrét viszi a vásárra.”

Női párosban Pam Shriver oldalán írt történelmet azzal, hogy 109 mérkőzésből álló győzelmi sorozata közben 1984-ben a duó teljesítette a naptári Grand Slamet. Apropó, páros: bár az egyessel az 1990-es évek közepén lényegében felhagyott, párosban és vegyes párosban folytatta, sőt 2006-ban, kevéssel az ötvenedik születésnapja előtt Bob Bryannel a US Openen megnyerte a vegyes párost. Amivel, nem meglepő, a Grand Slam-tornák történetének legidősebb bajnoka.
 

Félig magyar Roland Garros-siker

Az 1986. júniusi Roland Garroson az állandó párospartner, Pam Shriver nem indult, így Martina Navratilova kénytelen volt új társ után nézni – a magyar tenisz nem kis szerencséjére az egyesben akkoriban stabil top 20-as, mindössze 20 éves Temesvári Andreára esett a választása, és a kettős meg sem állt a végső győzelemig. (A mindössze 45 perces döntőben a rendkívül tehetséges nyugatnémet-amerikai Steffi Graf, Gabriela Sabatini duót múlták felül 6:1, 6:2-re.).

„Az első játékot elvesztettük, utána tízet nyertünk zsinórban úgy, hogy az én két szervagémemben egyetlen pont sem jutott Sabatiniéknek. Martina röptézett, ezért én igyekeztem minél keményebben visszaadni a labdát, hogy előkészítsek neki” – nyilatkozta a győzelem után Temesvári, aki megértő volt a Wimbledonban már ismét állandó párjával, Shriverrel induló Navratilovával.

És még egy magyar vonatkozás: a korszak Eb-ezüst- és bronzérmes klasszisa, Szabó Éva 1976-ban az olaszországi Firenzében egy ízben legyőzte az akkor ranglista-10., már éppen „amerikai” Navratilovát.

 


„Fizikailag még bírnám a játékot, de a szívem elfáradt, itt az ideje, hogy befejezzem az állandó versenyzést – mondta 1994-ben, amikor egyesben letette az ütőt. – Az elkövetkezendő néhány évet pihenéssel töltöm majd. Igyekszem bepótolni mindazt, ami eddig kimaradt az életemből. Kedvemre utazgatok, visszatérek versenyeim színhelyére, hogy alaposabban megismerkedjek a gyönyörű városokkal, nevezetességeikkel Azzal szeretnék foglalkozni, ami a legközelebb áll hozzám.” Vagyis a homoszexuálisok és a nők jogaiért való küzdelemmel, továbbá a környezetvédelemmel.

Egyéniben, párosban és vegyes párosban is megcsinálta a karrier Grand Slamet, ez rajta kívül csak két teniszezőnek, Margaret Courtnak és Doris Hartnak sikerült, de profiként egyedül Martinának. Tornagyőzelmeinek száma világcsúcs, a sorozatban megnyert meccsek száma is (74), a WTA-világranglistát 332 hétig (összesen majdnem hat és fél éven át) vezette, Wimbledonban 1982 és 1987 között hat éven át nem talált legyőzőre, és hasonló sorozatra az open erában sem a férfiak, sem a nők között nincs példa.

Navratilova 1981 nyarán a New York Daily Newsban beszélt először biszexualitásáról és Rita Mae Brown írónővel való kapcsolatáról. Később a világbajnok, olimpiai ezüstérmes kosaras, Nancy Lieberman volt az élettársa, akitől edzéselméleti és táplálkozási tanácsokat is kapott, majd 1984-től 1991-ig Judy Nelsonnal élt együtt. Ötévi kapcsolat után 2014-ben kérte meg aktuális barátnője, az 1990-es, azaz utolsó előtti Miss Szovjetunió, Julija Lemigova kezét, és a pár 2014. december 15-én New Yorkban összeházasodott.

Martina boldog, igaz, őt elnézve alighanem szinte mindig az volt.
 

NÉVJEGY
 

MARTINA NAVRATILOVA
Született: 1956. október 18., Prága
Nemzetisége: cseh-amerikai
Sportága: tenisz
Ütőfogása: balkezes
WTA-torna-győzelmeinek száma
Egyesben: 167. Párosban: 177
Mérlege egyesben: 1442 győzelem, 219 vereség (86.82%)
Pénzdíja: 21 626 089 dollár
Eredményei: 20x wimbledoni bajnok (1978, 1979, 1982, 1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1990 – egyes; 1976, 1979, 1981, 1982, 1983, 1984, 1986 – páros; 1985, 1993, 1995, 2003 – vegyes páros); 16x US Open-bajnok (1983, 1984, 1986, 1987 – egyes; 1977, 1978, 1980, 1983, 1984, 1986, 1987, 1989, 1990 – páros; 1985, 1987, 2006 – vegyes páros); 12x Australian Open-bajnok (1981, 1983, 1985 – egyes; 1980, 1982, 1983, 1984, 1985, 1987, 1988, 1989 – páros; 2003 – vegyes páros); 11x Roland Garros-bajnok (1982, 1984 – egyes; 1975, 1982, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988 – páros; 1974, 1985 – vegyes páros); 21x Mesterek Tornája (Tour Final)-győztes (8x egyes; 13x páros); 4x Fed-kupa-győztes (1975, 1982, 1986, 1989)

 

 

Legfrissebb hírek

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
2026.10.16. 15:39

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
2026.10.16. 10:15

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
2026.10.14. 12:59

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
2026.10.14. 09:37

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
2026.10.14. 07:04

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21

A szegény rokon bécsi diadala

Népsport
2026.10.13. 09:39

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2026.10.13. 07:31