NS: Ronaldo újabb díja; Újpesti variációk; Gera a válogatott keretben - péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.28. 23:55
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Az UEFA Év játékosa címet Cristiano Ronaldónak ítélték, a portugál klasszis Manuel Neuert és Arjen Robbent megelőzve vehette át a díjat. De nem csak emiatt figyelt Monacóra a világ, hiszen elkészítették a Bajnokok Ligája sorsolását, amely hozott néhány érdekességet, hiszen a Real a Liverpoollal, a Bayern a Manchester Cityvel, a Barcelona pedig a PSG-vel került egy csoportba. Részletes beszámoló és vélemények a díjátadóról és a sorsolásról a pénteki Nemzeti Sportban

Bár 3–1-es hátrányból várta a visszavágót a Debrecen a Young Boys ellen, a mérkőzés alapján nem tűnt reménytelennek a továbbjutás az Európa-liga csoportkörébe. A lehetőségek megvoltak, csak éppen a lényeg, a gól hiányzott

Alessandro Del Piero végül nemet mondott a Honvédnak, a kispestiek mégis jól jöttek ki a helyzetből, hiszen a klub óriási nemzetközi reklámot kapott

A továbbra is góllövő csatárt kereső újpestieknél A-, B- és C-variáció is van arra, hogy megoldják a helyzetet – legalábbis Kovács Zoltán sportigazgató szerint

Ricardo Moniz, az 1860 München edzője úgy véli, Böde Dániel erősítést jelentene csapatának, ám a bajor együttes főnöke egyelőre hallgat az esetleges átigazolásról

Gera Zoltán két év után újra a válogatott keretben, Szalai Ádám viszont ismét nem kapott meghívást, így minden bizonnyal nélküle lép pályára Pintér Attila csapata az első Eb-selejtezőn

A dohai rövid pályás világkupaversenyen pazar formában versenyző Hosszú Katinka a szerdai 200 vegyes után csütörtökön előbb 100, majd 400 vegyesen is világrekordot úszott

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
6 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
Tegnap, 0:02

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58
Ezek is érdekelhetik