A Leverkusen a C-csoport élére ugrott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 22:45
A Bayer Leverkusen hazai pályán 2–0-ra nyert a Zenit ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának 3. fordulójában. A kvartett másik mérkőzésén a Benfica gól nélküli döntetlent játszott Monacóban, ezzel megszerezte első pontját.

 

BAYER LEVERKUSEN–ZENIT

Már az első félidőben is inkább a Leverkusen dominált, ám ekkor még nem tudta bevenni a Zenit kapuját. Ez a szünet után öt perc alatt kétszer is sikerült. Előbb az olasz Giulio Donati lőtte ki a jobb alsó sarkot 20 méterről, majd a csereként beálló Kirjakosz Papadopulosz fejjel volt eredményes egy szabadrúgás után. 2–0

A Bayer a 79. percben tíz főre fogyatkozott, miután Wendell megkapta a második sárga lapját, ám a Zenit ezt sem tudta kihasználni, maradt a 2–0. Sikerével a német gárda a csoport élére állt.

MONACO–BENFICA

Az első félidőben mindkét oldalon egy-egy nagy lehetőség adódott. A Monaco már az 5. percben megszerezhette volna a vezetést, ám Lucas Ocampos a kaput sem találta el Dimitar Berbatov előkészítése után, a kissé álmosan kezdő Benficából pedig Lima lőhetett volna gólt, ha Danijel Subasic nem mutat be bravúrt. Berbatov ekkor már nem volt a pályán, mivel a 34. percben sérülés miatt le kellett cserélni.


A fordulás után is hiába gyűrték egymást a felek, gólt nem látott a monacói közönség. Erről leginkább Subasic tehet, aki újabb nagy védésekkel akadályozta meg a Benficát a győzelem megszerzésében. A lisszaboniak az utolsó negyedórában emberhátrányban játszottak Lisandro López kiállítása miatt, így a végén annak is örülhettek, hogy megszerezték első pontjukat a csoportban. 0–0

BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Bayer Leverkusen (német)–Zenit (orosz) 2–0
(Donati 58., Papadopulosz 63.)
Monaco (francia)–Benfica (portugál) 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Bayer Leverkusen32015–2+36
2. Monaco31201–0+15
3. Zenit 31112–20 4
4. Benfica30121–5–41
Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37
Ezek is érdekelhetik